HÍREK
A kormányfő szerint a háborúból való kimaradás és az Ukrajnának szánt pénzek elutasítása az alap. Ezekre építve jöhetnek a gigantikus béremelések és a 14. havi nyugdíj is.
HÍREK
Rákay Philip már a felvezetésben beleszállt a TISZA vezetőjébe, aztán jöttek a „vidéken szárad a Tisza” típusú üzenetek, a „brüsszeli báb” szerű jelzők, sőt még a kocsonyafesztivál is előkerült. De Orbán Viktor sem bújt ki a beszóláscunami alól.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a fiatalok sorsáért elsősorban a szülők felelnek, a kormány leginkább sporttal tud segíteni, és azzal, hogy „ne vigyék el őket katonának Ukrajnába”. Arról is beszélt, hogy a fiatalokat hagyni kell kalandozni, az a fontos, hogy legyen hova hazajönniük.
HÍREK
Szombaton délelőtt Miskolcon tartja háborúellenes gyűlését a Fidesz, ahol Rákay Philip műsorvezetőként beszólt a Tisza Párt vezetőjének.
HÍREK
A kormányfő szerint az EU becsapta a polgárait az orosz vagyonnal kapcsolatban. Mohácson arról is beszélt, hogyan akarja a jobboldal meghódítani a digitális teret.
HÍREK
A TISZA Párt elnöke ezúttal nem készül beszéddel, háromgyermekes apaként szeretne az emberekhez szólni. Azt írta, advent második vasárnapján a reményről fog beszélni.
HÍREK
A Fidesz DPK-s, háborúellenes gyűlése után a Tisza a Búza téren tart rendezvényt. Itt jelentik majd be a párt helyi képviselőjelöltjét is.
HÍREK
A rendőrök eddig a Margit hídon nyolc taxissal szemben szabálysértési feljelentést tettek, hat esetben helyszíni bírságot szabtak ki. Az Andrássy útról két taxit szállíttattak el, sofőrjeikkel szemben szabálysértési feljelentést tettek.
HÍREK
A Digitális Polgári Körök első offline gyűlésére érkezőket kérdeztük többek között arról is, hogy szerintük mit lehet tenni a politikai erőszak ellen. Menczer Tamás például azt mondta, hogy szerinte a jelenlegi helyzet Magyar Péternek köszönhető.
HÍREK
A politikai tanácsadó szerint Orbán Viktor beszéde szinte semmilyen újdonságot nem tartalmazott. Ruff nem érezte a műsorban a győzelemhez szükséges lelki erőt.
HÍREK
A rendezvényen közel 40 kiállító is jelen lesz, ahol beszédet mond majd Lázár János, Kocsis Máté és Orbán Viktor is.
HÍREK
Magyar Péter is hirdetett gyűlést a település főterére. Azt egyelőre nem tudni, ő mikor beszél, de nem lesz izgalommentes a vasárnap.
Népszerű
Ajánljuk