KÖZÖSSÉG
A 41 éves nő azt mondja, nem követett el bűncselekményt, legfeljebb felelőtlen volt, és csak családjának akart segíteni.
KÖZÖSSÉG
Egy angol orvosok által jegyzett tanulmány szerint az asztma kezelésére már régóta használt szer, a Budesonide segíthet.
KÖZÖSSÉG
Az infektológus szerint júniusra magas lehet hazánkban az átoltottság, így „jó nyarat” prognosztizál.
KÖZÖSSÉG
A világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát egyedi méltányosság alapján finanszírozza a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő már áprilistól.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszer-folyadékot az asztma elleni szerekhez hasonlóan be kell lélegezni, naponta többször.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszernek eltérő lehet a hatásfoka. Van, akinél jelentősen csökkenti a panaszokat, van, akinél egyáltalán nem fogja csökkenteni, van, akinél pedig a mellékhatások miatt abba kell hagyni a gyógyszer szedését is.
KÖZÖSSÉG
Közel tízmillió darab nyugtatót, valamint 8 tonna vegyszert foglaltak le a nyomozók, melyek feketepiaci értéke több mint 6,3 milliárd forint.
KÖZÖSSÉG
Keserű György Miklós, a Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerkémiai Kutatócsoportjának vezetője magyarázza el a legfontosabb tudnivalókat a koronavírus elleni gyógyszerről.
KÖZÖSSÉG
A gyanú szerint az orvos egy korábbi páciensének a segítségével értékesítette a koronavírusos betegeknek szánt gyógyszereket.
KÖZÖSSÉG
Magyar gyógyszer áll fejlesztés alatt a koronavírus ellen, amelytől a szakemberek azt remélik, hogy a különféle mutációk ellen is védelmet nyújt majd.
KÖZÖSSÉG
A világ legdrágább gyógyszere segíthet Annán is, aki már elmúlt két éves, de még be lehet neki adni az SMA ellenszerét.
KÖZÖSSÉG
A klinikai vizsgálat első fázisában részt vevő, új koronavírus-kezelést kapó 30 páciensből 29-en 3-5 nap alatt elhagyhatták a kórházat. A 30. beteg is távozhatott, de nála néhány nappal tovább tartott a gyógyulás.
KÖZÖSSÉG
Az egyik leghatékonyabb koronavírus elleni készítményt Európában elsőként Magyarországon kapta meg egy beteg.
KÖZÖSSÉG
Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja a bamlanivimab nevű gyógyszert, ami a brit mutáns ellen is hatásos. Összesen 6236 ampulla érkezik belőle.
KÖZÖSSÉG
A gyógyszer egy olyan „antitestféle”, mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, és 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet.
Népszerű
Ajánljuk