TUDOMÁNY
A Képviselőház Felügyeleti Bizottsága hivatalos tájékoztatást kért az FBI-tól és más ügynökségektől a tudóshalálok ügyében. A lépés növeli a politikai nyomást a nyomozó szerveken.
TUDOMÁNY
Hajtóvadászat indult egy 41 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megölte feleségét Szigethalmon. A holttestet a pár közös sorházi lakásában találták meg húsvéthétfőn.
TUDOMÁNY
Erős szereplőgárda, érdekes alapötlet és egy klasszikus történet modern feldolgozása. Papíron minden működik, a gyakorlatban viszont valami hiányzik. Ez az a film, ami lehetett volna sokkal több is.
TUDOMÁNY
Még januárban találtak holtan egy fiatal lányt és az apját az ausztriai Welsben, a tragédia körülményei körül azonban még mindig vannak kérdések. A lány anyja és ügyvédje tavaly feljelentették az apát bántalmazás miatt, de szerintük a hatóságok nem tettek semmit.
TUDOMÁNY
A férfi a gyilkosság után a rokonaihoz menekült. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat később megállapította, hogy Kinga nem volt állapotos.
TUDOMÁNY
Vádat emeltek a 11 éves Till Tamás 2000-es meggyilkolása ügyében. A férfi fiatalkorú elkövetőként 15 év fegyházra számíthat, az első bírósági ülés április 29-én lesz.
TUDOMÁNY
A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a helyszínre a holttest.
TUDOMÁNY
A 37 éves Paria Veisi holttestét tavaly áprilisban találták meg a volt férj kertjében. A gyilkosságot beismerő Alireza Askarit életfogytiglanra, a bűnsegéd nagynénit pedig öt és fél évre ítélték.
TUDOMÁNY
Egy 51 éves férfi holttestét találták meg egy játszótéren szerda reggel, a rendőrség idegenkezűségre gyanakodott. A hatóságok halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást, és kezdeményezték a gyanúsítottak letartóztatását.
TUDOMÁNY
A 64 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy 1999-ben megölte feleségét Ceglédbercelen. A férfit a maradványok kihantolása után letartóztatták, a vád különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.
TUDOMÁNY
A fiú a vagyonért gyilkoltatta meg brutális kegyetlenséggel édesanyját. Azt hitte, tette után azonnal az övé lesz minden, de hatalmasat tévedett.
TUDOMÁNY
Egy bérelt autóban és egy tabanani villában talált vérnyomok vezették nyomra a nyomozókat a gyilkossági ügyben. A minták egyeztek a 28 éves áldozat édesanyjának DNS-ével, lezárva az azonosítást.
TUDOMÁNY
A gyilkos jéghideg nyugalommal ült le a lépcsőre a vérengzés után. Volt felesége közben halálra rémülve rohant segítségért a szomszédokhoz.
TUDOMÁNY
A gyanúsított beosont a nő újfehértói házába, ott csapott le a párra, az áldozatot az udvaron szúrta halálra. A gyilkosság után nem menekült el, megvárta a kiérkező rendőröket, akik őrizetbe is vették.
TUDOMÁNY
Két azonosítatlan, 8 és 14 év közötti kislány holttestét találták meg Cleveland South Collinwood negyedében. A rendőrség emberölés miatt nyomoz, és a lakosság segítségét kéri.
TUDOMÁNY
Ritka ítélet született a brutális kettős gyilkosság ügyében: a férfi nem büntethető. Nem börtönbe, hanem zárt intézetbe küldték, ahol kényszergyógykezelés vár rá.
TUDOMÁNY
Három ember a helyszínen meghalt, tizennégyen pedig kórházba kerültek a texasi támadás után. A hatóságok rekordidő, 57 másodperc alatt értek a helyszínre.
Népszerű
Ajánljuk