SZTÁRVILÁG
Pély Barna és felesége első gyermeküket várják. Az énekes most először mesélt arról, hogyan értesült az örömhírről, és mit jelent számára az apaság.
SZTÁRVILÁG
A főigazgató szerint a szülőknek nem kell nyugtalankodniuk az eset kapcsán, mert az összes többi légúti megbetegedés a szokásos módon zajlik az országban.
SZTÁRVILÁG
Az anya és a gyerek nem a kijelölt gyalogátkelőn mentek át az úton, a sofőr pedig már nem tudta elkerülni a tragédiát.
SZTÁRVILÁG
Először megfutamította a bűnözőt a kisfiú. Aztán neki hála még az utcában el is tudták kapni a gazfickót.
SZTÁRVILÁG
A politikus a Facebook-oldalán jelentette be az örömhírt. Egy kedves fotót is megosztott a kicsiről.
SZTÁRVILÁG
A brutális bántalmazásról videó is készült. A szülő egy korábbi nézeteltérést akart megtorolni, de messze túllőtt a célon.
SZTÁRVILÁG
A TISZA Párt elnöke megint gyerekeivel fotózkodott, és a követőtábor megint imádta az ötletet.
SZTÁRVILÁG
A rendőrök állampolgári bejelentés után vonultak ki az egyik kecskeméti családi házba, ahol holtan találták az ott lakó házaspárt és felnőtt gyermeküket.
SZTÁRVILÁG
A gyerek az édesapjával együtt ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőrség információkat is megosztott a kisfiúról.
SZTÁRVILÁG
VV Greg azt is elárulta, hogy jövőre kezdik el a babaprojektet, mindenképpen magánklinikán, a lehető legjobb szakorvosnál szeretnék a beavatkozást.
SZTÁRVILÁG
Tornóczky Anita kendőzetlenül beszélt az átéltekről. Bár a terhesség és a szülés is nehéz volt, bármikor újrakezdené.
SZTÁRVILÁG
A színész a sorozat után bábszínészetet tanult. Nemrég pedig bejelentette, hogy újra látni lehet őt a tévében is.
SZTÁRVILÁG
A fülkagyló pótlására mintegy 60 gyermek vár az intézetben. A kórház a hazai ellátás mellett a jövőben európai központja szeretne lenni a fülkagyló-helyreállító műtéteknek.
SZTÁRVILÁG
A Z és Alfa generáció nyelvezete egy külön világ, tele rövidítésekkel, mémekkel és olyan szlengszavakkal, amiket még lefordítani is nehéz. Ha szeretnéd kideríteni, mennyire vagy képben, a cikk végén egy szórakoztató kvíz is vár rád!
SZTÁRVILÁG
A kis Noel egészen cuki a most megosztott képen. A tévés műsorvezető azt is közölte, hogy mindenki teljesen egészséges.
SZTÁRVILÁG
A Nagy Dilemma című műsorban kapott egy kemény kérdést a rapper. Azt mondta, hogy nagyon szerettek volna egy kislányt, és ez a dolog a mai napig terítéken van.
Népszerű
Ajánljuk