FELFEDEZŐ
Mindegyikük szülinapján az anyjukat is ünneplik, amiért kihordta őket és életet adott nekik, sőt, az anyjuk még ajándékot is kér azoktól a gyerekektől, akik már dolgoznak.
FELFEDEZŐ
A karantén miatt otthon voltak a gyerekei, de a nő bement a munkahelyére, felnőtt felügyelete nélkül hagyva a kicsiket.
FELFEDEZŐ
Egy építés alatt álló kertben halt meg, és bár a vödörben volt egy kis víz, még mindig nem teljesen világos, pontosan mi történhetett vele.
FELFEDEZŐ
A szülők közel 700 új keresztnevet szerettek volna anyakönyveztetni tavaly, de ennek csak a töredékét engedélyezték.
FELFEDEZŐ
Az egyházfő szerint, bár áldást nem adhatnak a melegek házasságára, de támogatják azokat a világi törvényeket, amelyek azonos jogokat adnak nekik.
FELFEDEZŐ
„Még akkor is mosolyog rám, amikor a legnagyobb fájdalma van. Ez az igazi, őszinte szeretet. Ha ő nem adja fel, kötelességem, hogy én se tegyem” - mondja Anikó, aki mindent feláldozott, hogy a kislány mellett lehessen.
FELFEDEZŐ
A babát egy béranya hordta ki. A párnak nem voltak egészségügyi gondjai, csak a feszített munkájuk miatt döntöttek így.
FELFEDEZŐ
Alapvetően jó, hogy eltörölték a hálapénzt és emelték az orvosok bérét, viszont negatív hatások is előjöttek, a szülészeten például azóta jóval nagyobb a szakemberhiány. És igazából a hálapénz se szűnt meg.
Népszerű
Ajánljuk