FELFEDEZŐ
Az asszony a születési anyakönyvi kivonata alapján 1900-ban született, és azóta ugyanabban a faluban él az unokáival és a dédunokáival.
FELFEDEZŐ
Az énekesnő megmutatta, hogyan vágta le kétéves kislánya göndör fürtjeit, ám a felvétel megosztotta a követőit.
FELFEDEZŐ
Ronaldo kedd este játszott volna a Manchester United színeiben a Liverpool ellen. A meccs hetedik percében álltak ki Ronaldo mellett. A családja megköszönte a támogatást.
FELFEDEZŐ
Az Old Enough című műsorban 5 év alatti kisgyerekek teljesen egyedül használják a tömegközlekedést és végzik a felnőttek mindennapi feladatait.
FELFEDEZŐ
Már a háború első napján megtette ezt, mert nem tudta, túléli-e a kijevi támadásokat. Azóta sikerült kijutniuk a fővárosból, Franciaországba menekültek kislányával.
FELFEDEZŐ
Engedi káromkodni a gyerekeit egy fiatal anyuka – szerinte ez a helyes nevelés, mert „ilyen az élet”
A 21 éves anyuka egyébként maga is csúnyán beszél, és esze ágában sincs leállni a káromkodással.
FELFEDEZŐ
Az UNICEF közlése szerint a lvivi kórházban a behozott, sérült gyerekekre már matricát ragasztanak attól függően, hogy milyen az állapotuk. A fekete azt jelzi, hogy nem tudják megmenteni az életét.
FELFEDEZŐ
Közösségi csoportjukban folyamatosan jelzik, hogy mire van éppen igény az Ukrajnából érkező édesanyáknak és gyerekeknek. Bárki segíthet eszközökkel vagy akár a helyszínen is.
FELFEDEZŐ
„Az elmúlt éjszaka legnagyobb hőse” – írták a szlovákiai rendőrség Facebook-oldalán a képes beszámolóban.
FELFEDEZŐ
A fotós megörökítette, amikor a kétségbeesett szülők megérkeztek, majd az egészségügyi dolgozók mindent próbáltak megtenni, hogy megmentsék a kisfiú életét.
FELFEDEZŐ
A tanár szerint van, aki attól fél, hogy őt, vagy az apját besorozzák, mert ezt látta az Ukrajnában készült felvételeken.
FELFEDEZŐ
„Csak azt akarom, hogy ennek vége legyen” - mondja egy kislány, aki családjával együtt keresett menedéket a föld alatt.
FELFEDEZŐ
Egy kismacskáról írt egy mesét, aki kalandozni indul, útja során pedig fontos leckéket tanul meg.
Népszerű
Ajánljuk