HÍREK
Hadházy Ákos osztotta meg a történetet egy felháborodott szülő levele alapján. Az Alexandra szerint nem egyértelmű a szabályozás.
HÍREK
Az 52 éves Musknak már két közös gyermeke van a 35 éves énekesnővel: a hároméves X Æ A-12 nevű fiú és az egyéves kislány, Exa Dark Sideræl.
HÍREK
Szlépka Armand teljesen kiborult, szerinte Amerikában már milliomos lenne a kártérítési összegből.
HÍREK
A házaspár még márciusban jelentette be, hogy jön a baba, nem sokkal később pedig az is kiderült, hogy kisfiuk fog születni.
HÍREK
A brutális mennyiségben beszerzett drogokat társasházi lakásukban, annak villanyóra-szekrényében és a garázsukban tárolták, és onnan árulták a vevőiknek.
HÍREK
Már a színházi szerepeit is lemondta, mert teljes egészében a gyerekvárásra szeretne koncentrálni az ismert sorozat szereplője.
HÍREK
Az ügyészség szerint a balesetért a gyerek anyja a felelős. Felfüggesztett börtönbüntetést indítványoznak ellene, gondatlanság miatt. Az apa azt reméli, hogy ha bűnösnek találnák, akkor sem utasítják ki őket Magyarországról.
HÍREK
Bár a hivatalos megerősítés még várat magára, a rajongók és a média izgatottan várják, hogy Rihanna és A$AP Rocky együtt bejelentsék a család gyarapodását.
HÍREK
A sztárséf nemrég költözött el Tóth Gabival közös álomotthonukból, ahova a hírek szerint már be is költözött Gabi új párja.
HÍREK
Hivatásos vadászként dolgozó apja adhatta neki a fegyvert. A fiú a férfi egyik barátjával ment ki az erdőbe, ekkor lőtte le a védett ragadozó állatot.
HÍREK
Nádudvari Péter már összefutotta Marci kezelése árának felét, de még egyszer ennyi pénzre lenne szükség a németországi terápia folytatásához.
HÍREK
A román rendszámú autóban egy embercsempész és hét migráns utazott, amikor Lajosmizsénél az árokba csapódtak.
HÍREK
Rengetegen lájkolták a videót, mert a gyerek tündéri módon pont azt csinálta, amit ilyen esetben a gyerekek szoktak.
HÍREK
Sokan kiakadtak azon, hogyan beszélhet így az édesanyjával, de mások szerint van igazsága a fiúnak.
HÍREK
Megfeszített munkával emelték fel a több tonnás járművet, miközben biztosították, hogy a gyereket épségben ki tudják szedni alóla.
Népszerű
Ajánljuk