FELFEDEZŐ
A táplálékszegény időszakban a gólyák kegyetlen módon is képesek szabályozni a szaporulatot. Cél a túlélés: ha nincs elég eleség, kevesebb tojás és kisgólya legyen.
FELFEDEZŐ
Más fajokat, még a fokozottan védetteket se kímélik a helyi vadászok – minden felettük elrepülő madárra lőnek.
FELFEDEZŐ
A kísérlet sikerült: már társaival együtt a szabadban lehet, nem kell élete végéig kórteremben feküdnie.
FELFEDEZŐ
Az egyik szülő és három fióka már elpusztult, a vészharangot az egyik helybéli kongatta meg.
FELFEDEZŐ
A fióka a szárnyán égett meg, és először elrepült a tűzoltók elől. Rövid hajsza után sikerült csak elkapni, de már gyógyítják. Mutatjuk a mentés képeit.
FELFEDEZŐ
Tavaly az elsők között jött vissza, idén viszont a jeladója sem jelzett és a madár sem érkezett meg eddig. De végre most itt van, és kamerán keresztül te is figyelheted.
FELFEDEZŐ
Jó hosszú út vezetett Darnózseliből Dél-Afrika alsó szegletéig. 5 éve került rá gyűrű, még fióka korában.
FELFEDEZŐ
Eleket meg kéne műteni, pár héttel később már szállítható lenne. A hatóságokon múlik, visszatérhet-e hazájába.
FELFEDEZŐ
A budapesti szórakozóhelyen maximum 50 ember lehet egyszerre, de péntek este a hatóságok azt konstatálták, hogy ennél többen voltak.
FELFEDEZŐ
A Tények riportjában egyikük azt mondta, hogy ha még egy madártetem kerül hozzájuk, fel fogják jelenteni az adott térség áramszolgáltatóját.
Népszerű
Ajánljuk