KÖZÖSSÉG
Ha nincs a pedagógus gyors és szakszerű segítsége, sokkal rosszabbul végződhetett volna az eset.
KÖZÖSSÉG
Az egyik iskolában kötelezővé tették a film megnézését, és aki hiányzott, az igazolatlan órát kapott.
KÖZÖSSÉG
Horn Gábor és tanártársai mozgóképművészeti gimnáziumot álmodtak meg, amely a tervek szerint 2022 szeptemberében indul.
KÖZÖSSÉG
Felrémlik 50, 80 év gimnáziumból, kollégiumból, laktanyából. Kollégánk született pestiként ifjúkorában néhány évet a dél-alföldi városban töltött. 45-50 évvel később visszatért nosztalgiázni.
KÖZÖSSÉG
A 10. és a 11. évfolyam diákhiány miatt megszűnik, a 9. évfolyam pedig már el sem indul. Szakmai konfliktusok állhatnak a háttérben.
KÖZÖSSÉG
A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke szerint ha nem kezelik kiemelten a pedagógusokat az oltási tervben, annak súlyos következményei lehetnek a közoktatásban.
KÖZÖSSÉG
A szombathelyi gimnázium tanulóinak szülei azt mondják, felesleges kockázatnak teszik ki a diákokat, az igazgató szerint minden óvintézkedést betartanak.
KÖZÖSSÉG
Egy emberként gyászolnak a keszthelyiek, miután csütörtökön a város egyik diákja tragikus körülmények között az életét vesztette.
KÖZÖSSÉG
Egy 15 éves keszthelyi gimnazista csütörtökön délután szörnyethalt, amikor kidőlt két fa, és leszakadt a kötélpálya, amin barátaival játszott.
KÖZÖSSÉG
A diákok számítottak rá, hogy újra a számítógép előtt kell tanulniuk, többségüknek ez nem is akkora érvágás, de azért lenne még mit változtatni szerintük a digitális oktatáson.
KÖZÖSSÉG
A pedagógusok karanténba kerültek, jövő hétfőtől határozatlan ideig digitális oktatás lesz az intézményben.
Népszerű
Ajánljuk