SZEMPONT
A volt pénzügyminiszter szerint a hiány brutális, de még van mozgástér, mert a piac türelmes. Úgy látja, az új kormányban szakemberek ülnek majd, akiktől azt várják, hogy tartós, stabilizációs pályára állítsák a gazdaságot. Az első feladatuk a valós helyzet feltárása lesz.
SZEMPONT
A közgazdász szerint a NER-hez kötődő, rendszerszinten fontos cégek bedőlését nem lehet megengedni, mert az az egész gazdaságot magával rántaná. Pogátsa szerint a megoldás egy jogi út lehetne, amely megőrzi a vállalatok működését, miközben a tulajdonosokat felelősségre vonják.
SZEMPONT
A nagyarányú Tisza győzelem ugyanakkor bizalmat ébresztett a piacokban, és ha az uniós források megérkeznek, 2027-re lendületet vehet a gazdaság - mondja a jegybank volt elnöke, aki szerint az Orbán-kormánynak az iratok darálása helyett a kiadások leállításán kellene dolgoznia.
SZEMPONT
A magyar gazdasági helyzet néhány vonatkozásban nagyon súlyos, és vannak dolgok, amiket még nem látunk - mondja a jegybank volt elnöke. A nagyarányú Tisza győzelem ugyanakkor bizalmat ébresztett a piacban, és ha az uniós források megérkeznek, lendületet vehet a gazdaság.
SZEMPONT
Orbán Krisztián közgazdász a Partizánnak adott interjúban vázolta fel az új rendszer megalapításának feltételeit. Szerinte a stabilitás, az erős morális alapok és a reményt nyújtó jövőkép elengedhetetlen ahhoz, hogy az ország elkerülje a korábbi rendszerek bukásához vezető hibákat.
SZEMPONT
A volt jegybankelnök szerint vállalkozói forradalom jön az egész világban, mely során egy új világrend alakul ki. Szerinte a jövőben azok a vállalkozók lesznek sikeresek, akik valami újat hoznak létre, vagy egy létező dolgot sokkal jobban csinálnak.
SZEMPONT
A Fidesz a legszegényebekkel egész egyszerűen nem törődött, miközben a gazdagok gyarapodása felgyorsult. A magyar társadalmat egyértelműen a dél-amerikai típusú fejlődési irányba vitték el – mondja a közgazdász. Mérlegen az elmúlt 16 év.
SZEMPONT
A közel-keleti háború brutális élelmiszer-inflációt hozhat, ami a magyar pénztárcákat is megterheli. A befektető szerint a forint tovább gyengülhet, miközben a jegybankok tehetetlenek.
SZEMPONT
Erőltetett iparosítás, leépített oktatás, elfordulás az euró gondolatától, keleti nyitás, haveri kapitalizmus, konfliktus az Európai Unióval. A jegybank volt elnöke szerint egyik dolog következett a másikból, de innen már nem tud továbbmenni a rezsim. Mérlegen az elmúlt 16 év.
SZEMPONT
Somogyi Zoltán: Orbán Viktorral szemben kialakult egy második társadalom, amelyik már nem kér belőle
Orbán Viktorral szemben most van egy olyan polgári ellenzék, akik jómódúak, világlátottak, és nem kérnek abból, amit Orbán Viktor akar ennek az országnak adni - mondja az elemző. Szerinte ez a polgári ellenzék döntheti el a következő választásokat.
SZEMPONT
Szikra Dorottya szerint a Fidesz sikeresen elhitette a rászorulókkal, hogy maguk tehetnek a sorsukról. A közmunka pedig egyenesen a Fideszhez láncolta a legkiszolgáltatottabbakat.
SZEMPONT
A Barátság kőolajvezeték leállása miatt a kormány egyre több és több energiahordozót szabadít fel a stratégiai tartalékból. Úgy tűnik, hogy a stratégiai olajkészlet csökkenése nem is fog a közeljövőben megállni.
SZEMPONT
Az amerikai elnök nem aggódik amiatt, hogy világgazdasági pánik tört ki a drámai olajár-emelkedés miatt. Szerinte így is megéri az Irán elleni háború, és „csak a bolondok gondolják másképp”.
SZEMPONT
A külügyminiszter szerint azonnal fel kell oldani az orosz energiahordozókra vonatkozó uniós szankciókat. Azt mondta, ha ez nem történik meg, drámai áremelkedések jönnek Európában minden területen.
SZEMPONT
A QatarEnergy az iráni csapások miatt leállította a cseppfolyósított földgáz termelését, miközben a Hormuzi-szoros kezd teljesen járhatatlanná válni. A piac a tartós fennakadást árazza, miközben a biztosítók visszavonják a fedezeteket.
SZEMPONT
Látja magát miniszterelnökként? A gazdasági guru egyenes választ adott, és arról is beszélt, mi lesz az elmúlt években felhalmozott vagyonokkal.
SZEMPONT
Magyar Péter vasárnapi évértékelőjén nevezte zsákutcának a gazdaságot, és lopásnak a korrupciót. A politikus az uniós pénzek hazahozatalával és az innovációval indítaná újra a növekedést.
Népszerű
Ajánljuk