SZTÁRVILÁG
Majka szerint Gáspár Laci mentoráltjainál túltengenek a lassú számok. Gáspár persze nem hagyta magát, és azonnal visszavágott.
SZTÁRVILÁG
A válogatás elején Gáspár Laci komolyan kiakadt, mert nem talált olyan énekest, akinek széket adott volna. Ám megtört a jég, és sorra érkeztek a jó produkciók. De volt, aki kimagaslott.
SZTÁRVILÁG
A zsűri alig jutott szóhoz. Amikor igen, abban sem volt köszönet. Elérte egy mélypontját a népszerű műsor?
SZTÁRVILÁG
Laci elmondta, hogy gyermeke révén ismeri a dalt, míg Valkusz Milán megjegyezte, hogy amikor fiatalabb volt, hasonló mesék mentek a tévében.
SZTÁRVILÁG
Valkusz Milán nárcisztikusan megsértődött, Majka leleplezte az álrappereket, Gáspár Laci pedig megtalálta az X-Faktor nagyit
SZTÁRVILÁG
Milánról kiderült, hogy spirituális, Pop Csabiról, hogy nem adja fel, és Hörcher László-i babérokra tör, valamint visszatért az első X-Faktor egyik legjobb versenyzője, hogy több mint tíz év és két gyerek után újra megpróbálja.
SZTÁRVILÁG
Nem ritka, hogy a zsűritagok húzzák egymást a válogatók alatt, Gáspár Laci most elevenére tapintott kollégájának a kis beszólásával.
SZTÁRVILÁG
Heteken belül megszülethet az énekes lányának első gyereke. Gáspár Laci 45 évesen lesz nagypapa.
SZTÁRVILÁG
Végül a zsűritag együtt akart távozni a kiesett versenyzővel, akit a többiek kíméletlenül kiszórtak a válogatón.
SZTÁRVILÁG
A két mentor azon kapott össze, vajon kell-e mozogniuk a versenyzőknek éneklés közben, vagy sem.
SZTÁRVILÁG
Milán unalmas drámázása uralta a 2. válogatót, de az adás végén megérkezett az X-Faktor történetének egyik legerősebb jelentkezője.
SZTÁRVILÁG
A 2024-es X-Faktor nyitányában kiderült, mennyire volt jó ötlet lecserélni a mentorcsapatot, hogyan lehet dalt írni a generátorról és miként teljesített Miklósa Erika felfedezettje. Kritika.
SZTÁRVILÁG
Gáspár Laci szerint kifejezetten jó, hogy néhány rossz énekest is tovább engednek, Valkusz Milán eleinte nem találta a helyét, Verebély Marcell porducer pedig még nem temetné a Voice-ot sem.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő nagyon várja már a tehetségkutatót, és azt is elárulta, mit gondol Gáspár Laciról, mit vár tőle majd a műsorban.
SZTÁRVILÁG
Majkáról még tavaly decemberben jelentette be a csatorna, hogy visszatér hozzájuk. Újdonságot ígértek, de akkor még nem derült ki, miről van szó.
SZTÁRVILÁG
Az „Éjjel érkezem” nem egy klasszikus értelemben vett feldolgozás lett végül, mert az eredeti szerzeményből a refrént és egy verzét hagyott meg a trió, ezenfelül hallható egy teljesen új rész is Curtistől.
Népszerű
Ajánljuk