KULT
A Rovatból

14 évestől 89-ig minden generáció képviselte magát az X-Faktorban, a zsűri pedig egyre kevésbé ért egyet – kritika a 6. válogatóról

Valkusz Milán nárcisztikusan megsértődött, Majka leleplezte az álrappereket, Gáspár Laci pedig megtalálta az X-Faktor nagyit


A 19 éves Rácz Balázs Balástyáról érkezett, és őszintén reméltem, hogy kicsit javít a község PR-ján. Balázs zenész családból származik, öt hangszeren játszik, és régimódi gyereknek tartja magát. Eddig bíztatóan alakult, de aztán hozzá tette, azt reméli, hátha valaki meglátja a tévében és elhívja egy lakodalomba – ennek megfelelően lakodalmas zenét hozott, amit szintetizátoron kísért. Az épületes zenemű címe: Túr a disznó. Nem hittem, hogy egyszer Laci betyárt hallok majd az X-Faktorban, de mindig van újabb mélypont.

Balázs amúgy nagyon szerethető fickó, cuki volt amikor melléfogott és kicsit pironkodva közölte, hogy „félre szaladt az ujjam”. Sebaj, örüljünk, hogy vendéglátózenész és nem sebész.

Ennek a műfajnak azért fontos kelléke az alkohol, ami itt most nyilván nem állt rendelkezésre, pedig az teszi élvezhetővé. Bár Balázs hangját talán még az sem.

A balástyai srác jó hangulatot csinált, de nyilvánvaló volt, hogy nem az X-Faktorba való. Nehéz elképzelni, hogy AC/DC-t vagy Queent énekel majd, ha az lesz a feladat. Vagy hogy egyáltalán énekelni fog. De azért a zsűri tovább trollkodta őt a Táborba. Ami érthetetlen, a srác szemmel láthatóan fel volt készülve rá, hogy hazaküldik, és majd meséli az unokáinak, hogy milyen volt, amikor szerepelt a tévében. Ami meglepő, hogy a trollkodást Tóth Andi kezdte, pedig általában ő a józan hang a csapatban.

Később Majka és Gáspár Laci annak magyarázta önmagának a továbbjutást, hogy „annak képzelte magát, ami”.

Ha ez elég, akkor jövőre én is jelentkezem!

Radics Jani egy családi vállalkozás: a bátyja vette rá az éneklésre, unokatestvére, Alex nevezte be a műsorba, és apukájának énekelt. 2020-ban sajnos elvesztette apukáját, és Pápai Joci Az én apám című számát hozta. Joci azonnal jól fel is dicsérte a saját dalát. „Ebben olyan dolgokat lehet kifejezni, amit te most éppen ki akarsz” – állapította meg bölcsen.

Gáspár Laci felismerte, hiszen Jani annak idején megfordult Az ének iskolájában. Persze a címet egyikük sem mondhatta ki, hiszen az másik tévén futott. Fúj. Ez viszont előre vetítette, hogy a srác alighanem jó lesz. És tényleg.

Minden mentor szívesen foglalkozna vele, úgyhogy négy igent kapott, bár Majka szerint nem volt négy igenes produkció. (Hogy akkor miért nem mondott nemet, érthetetlen, annál is inkább, mert a továbbjutáshoz szükséges három igen már megvolt.)

Ideje volt egy kis tempóváltásnak, úgyhogy következett egy egyveleg. Miután eddig két továbbjutót láttunk, gyanakodtam, hogy most rosszak következnek. Így jönne be a lottó ötösöm! Egyik sem jutott tovább, sőt, végig sem engedték őket, még Majoros Mátén sem segített a névrokonság.

Soma Mogyoródról másodikos kora óta tanul klasszikus gitározni, énektagozatos suliba járt, és saját dalokat ír. A Nóra című dalt hozta, amit a volt barátnőjének kezdett el írni, de végül egy másik Nórának fejezte be. Ahogy én a nőket ismerem, nem biztos, hogy az új Nóra ezt hízelgőnek fogja találni. Esetleg mondhatná, hogy Ibsen Nórájának írta.

Az is kiderült, hogy egy osztálytársáról van szó, akinek még nem vallotta meg érzéseit, a tévéből fogja megtudni.

Ez romantikusan hangzik, de nagyon kínos is lehet a hölgynek, hiszen hétfőn az egész iskola erről fog beszélni, amit nem mindenki fogad egyformán.

Szerintem volt az egész produkcióban és srácban valami sutaság. De a mentoroknak bejött a dal és az éneklés is. Valkusz Milán szerint óriási volt a refrén. Majka szerint hamis volt, de nagyon jó, és ilyen jól rosszul táncoló embert sem látott. Megint csak Tóth Andi az én emberem, ő nemmel szavazott, de Laci megadta a harmadik igent.

„Ő az, aki mindig félrelép, de sose esik el”

– állapította meg Laci.

Nagyon kíváncsi vagyok, meddig jut – és persze, hogy mi lett Nórával. És melyikkel.

A 70 éves Szakolczay István nem érzi magát annyinak, amiért irigylem. Én bizony sokszor annyinak érzem magam. Ami azért gond, mert csak 48 vagyok.

Mondjuk, ha leplezni szeretné a korát, talán nem a Gedeon bácsit kellett volna hozni, mert azt már az én generiácómból is sokan cikinek tartják. Egyébként kellemes tónusa van, de hamisan énekel, és az energiák sem nagyon érkeztek meg. Bevallom, nem tudok kézzel fogható indokot találni rá, miért juttatták tovább. A legjobb, ami elhangzott, hogy „helyén való produkció volt”.

Már látom magam előtt, hogy jövőre a Sziget Fesztiválon megnyitják a „helyénvaló produkciók színpadát".

Megint egyedül Andi szavazott nemmel. Majka megvádolta, hogy a versenyző korát és jelenségét utasította el.

„Unalmas volt a produkció, ne idegesíts már.”

Köszönöm, Andi!

Még egy szimpatikus pillanat Anditól. Majka megkérdezte, hogy képzeli magát 40 évesen. Andi egy pillanatra sem jött zavarba, elmondta, hogy 35-40 évesen milyen frizurája lesz. Tök jó, hogy valaki nem tragédiaként gondol az idősödésre, hanem tervei vannak vele. Majka ezzel szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni: „Az az öregedés első jele, amikor a nők levágatják a hajukat. Sosem engedném meg a Hajninak.”

Ez mindjárt több problémát is felvet. Egyrészt valaki megmondhatná Petinek kíméletesen, hogy Hajni is meg fog öregendi, másrészt a férjnek semmi köze hozzá, milyen frizurát akar a feleség.

A geronto vonalon haladtunk tovább. Volt fiatalodó néni, nagyszakállas, „lélekemelgető” táltos (aki saját dallal érkezett: Dal az infúzióhoz). Nevekkel nem viccelünk, de nem tudom elhallgatni azt a véleményemet, hogy Tok Attilával alaposan kiszúrtak a szülei.

Az egyik néni rózsát is hozott, meglepő módon Andinak, amit Majka kicsit nehezményezett. A blokk egyetlen pozitívuma, hogy az egyik néni Toldi Mária dallal érkezett. Megkockáztatom, hogy először énekeltek Toldi Máriát az X-ben, és alighanem utoljára is. Hátha pár ifjú néző ráguglizik, ki is volt az, mert megérdemli, hogy emlékezzünk rá, még akkor is, ha egy másik kor ízlésvilágát képviseli.

A 89 éves(!) Nagyné Pap Etelka saját blokkot kapott (Laci el is nevezte X-Faktor nagyinak). Nagyon szerethető jelenség. Közölte, hogy már menne a színpadra, mert kezd éhes lenni. A szülei és a férje emlékére szeretett volna énekelni. Bár aztán kiderült, hogy a férj – aki 85 évesen hunyt el – csak 6 évig volt vele, mert hogy ő már az ötödik volt a sorban.

A férjei oldalán a kedvességet kereste, de nem kapta meg. Úgyhogy most kezd igazán élni.

A dal is nagyon jól állt neki. Azért azt leszögezhetjük, hogy nem ő lesz az év hangja – semelyik évé, beleértve az eltelt 89-et is –, de óriási egyéniség. A mentorok nem is szavaztak, ez így volt kerek, Etelka is elégedettnek tűnt.

A 14 éves Komjáthy Arnold András Alee hatására kezdett rappelni, tőle is hozott számot. Nem tehetségtelen, de a pörgetésnél sokszor nem lehetett érteni a szöveget.

Két táborra szakadt a mentorcsapat, Milán még sosem hallott 14 évest így pörgetni, és szívesen hallana tőle mondjuk egy Eminem számot. Lacit maga mellé állította, de Majkát és Andit nem győzte meg. Andi szerint nincs még érett hangszíne, Majka is úgy gondolta, hogy van jövője a srácnak, de még fejlődnie, érnie kell. Arnold csalódottan ment el, de hát ha nem most, akkor a Táborból ment volna haza, és az talán még jobban megviselné.

Milán nagyon behisztizett a döntéstől.

„Tehetséget nem dobunk ki.”

Következett a 18 éves Nemes Ádám, „ADY” (ejtsd éjdi), szintén rapper, aki hamar unalomba fulladt. Milán leintette, pedig neki tetszett a srác. „Jó alaphang, jó mozgás, viszont nem komplett.”

Majka szerint ez nem rap, hanem egy „húsvéti mondóka”.

„Azért mert ritmusra el tudsz mondani szavakat egymás után egy adott dalban, az nem rap.”

Most még Laci is magára hagyta Milánt. Három nemet kapott a produkciót.

Az X-Faktor rajongók talán még emlékeznek Helfi Alexára, aki a 2022-es évadban élő showba jutott. Most megérkezett a húga, Helfi Roxy, aki most lett 14. Beyonce Texas Hold'emét hozta, ami Majka szerint borzalmas dal, de Alexának nagyon jól állt. Jó hangja van, és amikor már épp kezdtem kicsit unalmasnak érezni a produkciót, tudott váltani és visszahozni. Ugyanakkor sok volt a hamis rész. Laci le is állította. A mentorok próbálták bíztatni Roxyt, mert nagyon tehetséges, de még sokat kell fejlődnie.

A mostani részben Milán volt a kamaszok védőszentje.

„Én szétadtam” – közölte egy merész nyelvújító fordulattal. Szerinte 14 évesen így elénekelni ezt a dalt önmagában is érdem. Majka nemet mondott, Milán és Laci igent. Andira jutott a hálátlan feladat, hogy haza küldje.

Alaposan össze is vesztek, aminek legfőbb oka, hogy Milán kicsit nárcisztikusan mindig személyes sértésnek veszi, ha a többiek nem értenek egyet vele.

Következett a mai utolsó versenyző. Az egyik ok, amiért nem bánom, hogy ilyen műsorokról kell írnom, hogy sok olyan előadót és dalt megismerek, ami zenefogyasztóként nem biztos, hogy elém kerülne. Ilyen az Ohnody (Hegyi Dóri) és a Hideg. Taranenkó Szófia jóvoltából most ezt is kipipálhatom. Annyi félresikerült próbálkozás után ránk fért egy jó énekes, és Szófia az. Természetesen továbbjutott, ezúttal nem volt vita.

Még mindig nem szabadulunk a válogatóktól, pedig kezd nagyon körbejárni a dolog. Egyetlen pozitívum, hogy ha hihetünk az előzetesnek, jövő héten visszatért az ecset Alice Cooperje, Hörcher László. Pedig én őszintén azt hittem, miután két éve bejutott a táborba, és nemezise, ByeAlex is távozott a műsorból, feladja. De nem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A rajongók tiltakoznak, a stúdió magyarázkodik – a Star Trek: Csillagflotta Akadémia tényleg ekkora katasztrófa lenne?
A Paramount szerint ez forradalmi modern sci-fi a SkyShowtime-on, a rajongók szerint inkább baleseti jegyzőkönyv. TikTok-dialógusok, kánontiprás és kartonpapír-figurák: nem lehet megmenteni a legendát?
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. február 06.



A Star Trek: Csillagflotta Akadémia megérkezése akkora port kavart, hogy az ember már-már azt hihetné, valami radikálisan új, forradalmi irányváltásról van szó. A valóság ennél prózaibb és sokak számára jóval kiábrándítóbb.

A rajongói felháborodásokat a stúdió rendre politikai indíttatású támadásokkal magyarázza, ám ez az érvelés egyre kevésbé tűnik meggyőzőnek.

A Star Trek közönsége ugyanis nem tegnap lépett be a Csillagflottába: generációk nőttek fel az eredeti 1966-os sorozaton, az Új nemzedéken, a Deep Space Nine-on, a Voyageren vagy az Enterprise-on. Ezek a szériák sosem voltak mentesek társadalmi üzenetektől, sőt, sokszor kifejezetten bátran nyúltak érzékeny témákhoz, de mindezt gondolatébresztő tudományos fantasztikumba csomagolták, nem pedig aktuálpolitikai checklista látványos díszleteibe.

Az utóbbi évek Paramount-féle Star Trek-termései azonban sok nézőben azt az érzést keltették, hogy valami alapvetően félrecsúszott. A netflixes Discovery már indulásakor megosztó volt, de egy ideig én is néztem. A Picard három évadából legfeljebb egy fél szezon működött igazán, a Strange New Worlds pedig hiába próbált klasszikusabb hangvételt megütni, nem tudta maradéktalanul visszahozni a régi varázst, majd jó gyorsan földbe is döngölte azt amit két évad alatt felépített.

A Section 31 pedig aztán végképp kiverte a biztosítékot: egy drága, harsány, identitásában bizonytalan streaming film lett, amely inkább tűnt franchise-hasznosítási kísérletnek, mint szeretettel összerakott sci-finek.

A Csillagflotta Akadémia ebbe az egyre vitatottabb Alex Kurtzman „producerzseni” korszakába érkezik, és adna új reményt. Hát nem fog.

Az egyik legnagyobb problémám a dialógusokkal van. A karakterek olyan nyelvezetet használnak,

mintha egy középkorú marketinges próbálná kitalálni, hogyan beszélnek a Z generáció tagjai egy TikTok-kommentmezőben.

Ez a stílus nemcsak idegennek hat egy hatvanéves franchise univerzumában, hanem gyakran önmaga paródiájává válik. Nem felfrissíti a világot és modernizálja, hanem őszintén kellemetlen lesz. Ráadásul felmerül a kérdés: kinek is szól mindez? A fiatalabb közönség aligha rohan tömegesen egy több évtizedes sci-fi sorozat újabb iterációjáért, a régi rajongók pedig értetlenül állnak a tónusváltás előtt. Azokat elidegenítik, akik az igazi rajongók lennének, újakat pedig képtelenek bevonzani. Az eredmény egy furcsa vákuum, amelyben mintha nem létezne valódi a célcsoport. Ám szórakozás se sok.

A Csillagflotta Akadémia története időben messzire ugrik, a 32. század végére, ami kétségkívül kényelmes megoldás: így az alkotók gyakorlatilag bármit megtehetnek anélkül, hogy túl sokat kellene bajlódniuk a korábbi kánonnal. A Föderáció széthullott, a kolóniák elszigetelődnek, az univerzum újraegyesítésre vár, ez akár ígéretes kiindulópont is lehetne. Holly Hunter alakította Nahla Ake kapitány egy tragikus múltbéli döntés súlyát cipeli, miután ezekben a nehéz időkben elszakított egy gyereket az anyjától. Ugrunk egy jó pár évet az időben, közben a krízis megoldódott (elég szájbarágós COVID párhuzam), és a Föderáció megtalálja a fiút, Caleb Mirt (Sandro Rosta), aki felnőttként körözött bűnöző lett.

Holly Hunter válaszút elé állítja a férfit: Csillagflotta Akadémia vagy börtön.

Ez a dramaturgiai fogás azonban több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A Csillagflotta hagyományosan a Föderáció elitje volt, a legkiválóbbak gyűjtőhelye, nem pedig egy kozmikus alternatív büntetés-végrehajtási intézet. A sorozat persze igyekszik erkölcsi leckét adni arról, milyen károkat okoz a családok szétszakítása. Csak éppen olyan finomsággal, mintha légkalapáccsal kopogtatnák a néző homlokát. A finomkodás sosem volt erőssége a Kurtzman produkcióknak.

Az első rész főgonoszát Paul Giamatti alakítja, ám a fenyegetés helyett inkább groteszk hatást kelt. Nehéz komolyan venni azt a jelenetet, amikor egy termetes, izomkolosszus harcos majdnem alulmarad a majd 60 éves 170 cm-es színésszel szemben egy kézitusában.

Lehet ezt idegen fajokra és különleges képességekre fogni, de a vizuális benyomás ettől még inkább komikus, mint félelmetes.

A sorozat egészére jellemző ez a disszonancia: drámai pillanatokat akar, de gyakran paródiába csúszik. Olyan, mint egy rossz szuperhősfilm, menő akar lenni, de helyette csak szánalmas. Joss Wheedon-féle párbeszédek működtek egy Buffy-ban, vagy egy FireFlyban, de itt nagyon nem önazonos ez a stílus a Star Trek 60 éves örökségével.

Narratív szempontból sem túl rózsás a helyzet. Az epizódok sodródnak egyik érzelmi kitörésből a másikba, miközben nehéz kitapintani egy valóban átgondolt, hosszabb ívű történetet. Itt nincs értelem, csak érzelmek.

A karakterek többnyire egyetlen tulajdonság köré épülnek, mintha egy produceri checklistát pipálnának végig.

Itt a félénk zseni, ott a minden helyzetben legyőzhetetlen harcos, amott a testpozitív öntudatra ébredt 17 éves tinilány hologram. A Star Trek mindig is sokszínű volt, de korábban a figurák személyisége nem merült ki egyetlen címkében. Spock sem pusztán „a félvér”, hanem belső konfliktusokkal küzdő, komplex személyiség volt. Ehhez képest az Akadémia szereplői gyakran kartonpapír-vázlatnak hatnak, mint egy Disney-sorozat a 2000-es évekből.

A kánonhoz való viszony különösen fájdalmas pont. Érzelmeket villogtató Vulkániak, akik humorizálnak, pacifista Klingonok, akik többapájú családokból származnak, sőt egy genetikai szabályokat felrúgó Jem’Hadar leszármazott is felbukkan.

Az alkotók megnézték a Star Trek lexikon borítóját (bele már nem sikerült lapozni) és senki sem mondta el nekik, hogy nem lehet egy Jem’Harad nő, mert ők genetikai úton szaporodnak, más fajokkal pedig végképp kizárt, hogy vegyüljenek.

Ezeknek az ellentmondások semmi köze a kreatív újragondoláshoz, pusztán hanyagság, ami egy ilyen múltú franchise esetében nehezen megbocsátható.

Mindez azért különösen keserű, mert a Star Trek valaha jóval több volt egyszerű tévésorozatnál. Az elsők között teremtett aktív rajongói közösséget, saját találkozókkal még a Comic Con aranykora előtt, és nem egy mérnök vallotta be, hogy gyerekkori inspirációként hatott rá Gene Roddenberry erredeti víziója.

Steve Jobs legendásan rajongott a franchise-ért, és állítólag külön kérte a mérnökeit, hogy az eszközeik úgy nézzenek ki és úgy működjenek, mintha az Enterprise-ról érkeztek volna.

Ehhez képest a Csillagflotta Akadémia inkább tűnik egy drága, identitását kereső mellékvágánynak, mint a jövőről szóló, optimista látomás örökösének. Itt van neon ugrókötél, neon fülhallgató, minden a jelenlegi technológiai szintet mutatja, csak neon. Semmi igazán forradalmi.

A legszarkasztikusabb megjegyzések sem tudják teljesen elfedni a csalódottságom: sokan nem azért kritizálják ezt a sorozatot, mert gyűlölnék a Star Treket, hanem éppen ellenkezőleg, mert túl jól ismerik, és fájó látni, milyen irányba sodródott.

Ez egy Star Trek sorozat, olyan emberek tollából, akik nem értik a Star Treket és olyan embereknek készült, akik nem szeretik a Star Treket

A Csillagflotta Akadémia nem pusztán egy félresikerült spin-off sorozat, hanem egy újabb állomás abban a korszakban, amelyben a franchise mintha teljesen elveszítette volna saját iránytűjét. Lehet, hogy egyesek számára könnyed „guilty pleasure”, de azoknak, akik a régi, gondolkodásra késztető, bátor tudományos fantasztikumot keresik, ez az akadémiai évfolyam inkább bukást érdemel, mint dicséretet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk