HÍREK
A közintézmények 18 fokos fűtése kapcsán ökölszabályról beszélt, de a vasárnapi boltzárat is jó ötletnek titulálta.
HÍREK
Azt is követelik, hogy a megdrágult gyermekétkeztetést is biztosítsák minden tanulónak, miközben a családoknak is kompenzálják az emelkedő árakat.
HÍREK
L. Simon László gyerekkorában még pulóverben ült a televízió előtt, és előtte a testvéreivel együtt fűtöttek be. Elkényelmesedtünk a főigazgató szerint.
HÍREK
Összesen 20 százalékkal szeretnék csökkenteni az energiafelhasználást az 50 ezer négyzetméteres épületben, ami teljes egészében távfűtéssel működik.
HÍREK
A Szülői Hang szerint elfogadhatatlan, hogy a gyerekeken spóroljon a kormány úgy, hogy a rezsiterheket a családokra hárítja át.
HÍREK
A főpolgármester örül, hogy végre a kormány is felismerte azt, hogy energiatakarékosságra van szükség.
HÍREK
Törvény mondja ki, hogy az ülőmunkát végzők számára 20–22 fokos hőmérsékletet kell biztosítani, a 18 fok már egészségügyi kockázatot jelent.
HÍREK
Nem lesz távhő emelés, felfüggesztik a kilakoltatásokat, azonban az iskolák 18 fokos hőmérsékletéről még nem döntött a kormány.
HÍREK
Néhány kivételtől eltekintve 25 százalékos spórolást irányzott elő a miniszter az állami szerveknek.
HÍREK
Rövidül a fűtési szezon, szorgalmazzák a rövidebb zuhanyzást langyosabb vízzel, és több más praktikus tanácsot is adnak az energia spórolására.
Népszerű
Ajánljuk