OTTHON ÉS KERT
Akormány rendeletbe foglalta azt is, miként lehet a sportlétesítmények működését felfüggeszteni.
OTTHON ÉS KERT
A szerző azt is szóvá tette, hogy még mindig nejlonnadrágban és ingben kell éjszaka dolgozniuk.
OTTHON ÉS KERT
Korábban volt erről szó, de Gulyás Gergely szerint így is Magyarország adja a legnagyobb támogatást a rezsire.
OTTHON ÉS KERT
A polgármester a lakók bizonságára hivatkozva javasol éjszakai kijárási tilalmat 22 óra és hajnali 4 óra között.
OTTHON ÉS KERT
A mélyszegénységben élő családok csak így tudnak fűteni, emiatt azonban fojtogató a levegő a településen, napközben gyakran nem lehet kiteregetni és szellőztetni sem.
OTTHON ÉS KERT
A MOL Aréna Sóstó csak takarékon üzemelhetne másfél hónapig, mérkőzéseket nem rendeznének benne.
OTTHON ÉS KERT
A boltok pedig tárt karokkal várják a melegedni vágyókat. Van, ahol még filmezni is lehet.
OTTHON ÉS KERT
A Budapesti Műszaki Egyetem egyszerű spórolási praktikákat is megosztott a dolgozókkal.
OTTHON ÉS KERT
Ha nem vonják vissza a rendeletet, akkor tömeges megbetegedésekkel kell számolni a vasutasok körében.
OTTHON ÉS KERT
A modellszámítások és eddigi kutatások alapján nem lesz dermesztőbb a tél Közép-Európában, sőt, van egy kis remény rá, hogy a szokottnál kevesebbet kell fűteni.
OTTHON ÉS KERT
Az intézmény vezetője azt tanácsolta, hogy a diákok meleg ruhában menjenek és vihetnek magukkal plédet is.
OTTHON ÉS KERT
A hősugárzókat tilos használni, a klímaberendezések kapcsolóit pedig le kell adni a raktárba.
OTTHON ÉS KERT
A Fidesz frakcióvezetője azt mondja: nem a szigorú ellenőrzés, hanem a törekvés elősegítése a cél.
Népszerű
Ajánljuk