KÉK HÍREK
A busz ablaka kétrétegű, az egyik masszív, golyóálló anyagból készült, így csak a külső réteg roncsolódott, a Slovan labdarúgói, edzői közül senki sem sérült meg.
KÉK HÍREK
Meghalt a Törő! – küldte el nekem vagy hat ismerősöm gyors egymásutánban ma délután. Jaja, írtam vissza, szegény. De aztán arra gondoltam, hogy neki megadatott az is, ami azóta se senkinek ebben az országban.
KÉK HÍREK
Sallai Roland, Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is eufóriában nyilatkozott a csapat teljesítményéről.
KÉK HÍREK
Kormánypárti és ellenzéki politikai szereplők egyként örülnek a sikernek a közösségi médiában.
KÉK HÍREK
A nemzeti együttes legutóbb 1953-ban győzött Angliában, és mostani eredményével az élre ugrottunk a Nemzetek Ligája legkeményebb csoportjában.
KÉK HÍREK
Vagyis ne tegye ki őket a Béke téri sporttelepről. Korábban hasonló történt a kerületi birkózócsarnokban, a sportlétesítményeket csak a rezsibiztos által irányított csapat használhatja.
KÉK HÍREK
A nemzeti tizenegy barátságos mérkőzésen 2-1-re verte a Borussia Mönchengladbach csapatát.
KÉK HÍREK
A pályán mindkét csapat játékosai fekete karszalagot viseltek, mi több, a liverpooli szurkolók még a saját klubhimnuszukat, a You'll Never Walk Alone-t is elénekelték a portugálnak, aki végül nem játszott.
KÉK HÍREK
Ronaldo az idei szezonban az összes fellépését tekintve 21-re növelte a Manchester Unitedben elért góljainak számát, és jelenleg ő az egyetlen a világon, aki 16 egymást követő idényben legalább húsz gólt jegyzett.
KÉK HÍREK
Igor Belanov nem céloz rosszul, ezt annak idején számos kapus megtapasztalta. Mi a rossz emlékű mexikói vb-meccsről emlékezhetünk főleg rá. Most Odesszát fogja védeni az oroszok ellen.
KÉK HÍREK
A Goodison Park ukrán zászlókkal telt meg, a szurkolók tapssal fogadták a City és az Everton soraiban is jelenlévő ukrán játékosokat.
KÉK HÍREK
A 29 esztendős futballista tavaly márciusban még a Tottenham Hotspur színeiben az ősi rivális Arsenal ellen szerzett felejthetetlen gólt. A Bayern München lengyel válogatott csatára pedig 2020 után másodszor lett a legjobb.
KÉK HÍREK
A nehéz anyagi helyzetben lévő Barcelona védője ezzel a bérezésével kapcsolatos pletykákat akarta eloszlatni.
KÉK HÍREK
Egy algoritmus állítja fel a rangsort különféle kritériumok alapján, a két aranylabdás elsősorban a kora miatt az első százba sem került be.
Népszerű
Ajánljuk