KÉK HÍREK
A zokogó gyereket egy futár mentette meg, aki azonnal a kocsijába tette és hívta a rendőröket. A tinik ellen egy sor másik lopás miatt is nyomoznak.
KÉK HÍREK
A megfigyelőkamerán látszik, ahogy egy férfi simogatja, majd a nyakánál fogva felkapja a kijárós, chipelt macskát. A három kisfiú naponta kérdezi, hazajött-e.
KÉK HÍREK
Viszonylag kis számú, de annál elszántabb csapat indult a Hősök teréről a Wolt és a Foodora székhelyéhez. A futárok szerint kizsákmányolják őket a munkáltatóik.
KÉK HÍREK
A futárok szerint négy év alatt 40–50%-kal esett a reálkeresetük. A cég évi 10%-os emelést és augusztusban vidéken plusz 4%-ot említ.
KÉK HÍREK
Az eset a Tűzoltó utcában történt fényes nappal több autós és környékbeli lakó szeme láttára. A videó készítőjének leírása szerint először a futár átrepült a betonelemeken.
KÉK HÍREK
Egy másik sofőr fedélzeti kamerája videóra vette a Papp László Budapest Sportaréna közelében történt balesetet.
KÉK HÍREK
Az Észak-Írországban élő Jonny Johnston nem akarta, hogy kollégáinak plusz munkát kelljen végezniük miatta, ezért immár milliárdosként is lelkiismeretesen szállította a vásárlóknak a csomagokat.
KÉK HÍREK
A férfi elmondta azt is, hogy a nevelési stílusa pont az ellenkezője annak, mint a szüleié volt: igyekszik mindent máshogy csinálni, mint amit gyerekként látott otthon.
KÉK HÍREK
A bíróság elrendelte a férfiak letartóztatását. A döntés nem végleges, mert mindkét fél fellebbezett.
KÉK HÍREK
A fiatal férfit láthatóan nem tartotta vissza az, hogy körbevették a rendőrök, ő nyugodtan sétált tovább, hogy kézbesíthesse a csomagot.
KÉK HÍREK
Segítségével a feladó/megrendelő még többet tudhat az úton lévő csomagjáról, de félő, hogy akár visszaélésre is alkalmas lehet.
KÉK HÍREK
Mivel mostantól mindenki csak drágábban juthat hozzá a benzinhez és a gázolajhoz, további áremelések jöhetnek.
KÉK HÍREK
A megrendelők már érzékelik, hogy nehéz aznapi kiszállítással rendelni a cégtől, az ügyvezető szerint ennek oka a hirtelen kialakult munkaerőhiány.
KÉK HÍREK
„Ami eddig történt az csak a bemelegítés volt, most kezdődik az igazi ellenállás” – üzente a szervező Futárok a katáért egyesület.
KÉK HÍREK
Az akcióval a rendőrség 20 000 adag kábítószer piacra kerülését akadályozta meg. A gyanúsítottak száma bővülhet még.
Népszerű
Ajánljuk