HÍREK
Pedig 10 év alatt duplájára nőtt az átlagkereset Magyarországon. De ezzel is csak a román és a bolgár béreket tudtuk megelőzni.
HÍREK
A miniszterelnök szerint a vasművet a korábbi tulajdonosok, a vállalatvezetők és persze a brüsszeli szankciók tették tönkre.
HÍREK
A magyar átlagkeresetek és a magyar miniszterelnök éves fizetése uniós sorrendben igencsak eltér egymástól. A különbség tovább nő, ha orbán márciustól automatikusan fizetésemelésben részesül.
HÍREK
A volt ipari miniszter új megbízatásával kétszer annyit keres, mint a legtöbb kormánytag. És emellett még egyéb bevételekre is számíthat.
HÍREK
A parlamenti képviselőknek sem kell aggódniuk, mivel a fizetésük az átlagkeresetek növekedésének megfelelően nő. Még jobban fognak járni a miniszterek, Kövér László és Novák Katalin is.
HÍREK
Az első filmért még „csak” 100 ezer dollárt fizettek neki, de ez akkora sztárt csinált belőle, hogy ennek már a többszörösét kérhette el a második részért.
HÍREK
A legtöbbek szerint a megemelt minimálbér is kevés lesz ahhoz, hogy az ember meg tudjon élni belőle.
HÍREK
A 35 éves Jessica és a 27 éves Austin holttestét tinédzserek találták meg, amikor éppen a TikTokra készítettek videókat.
HÍREK
Szabó Tímea azzal szembesítette a területfejlesztési minisztert, hogy míg a jegybankelnök havi 6 milliót keres, addig a pedagógusok átlagbére bruttó 230 ezer forint.
HÍREK
„Hát, ha azt hiszi valaki, hogy a Belügyminisztérium azt mondta, hogy itt nem kell adni ezeknek pénzt, bocsánat, hát miért ne adnának? Csak nincs” – mondta Hajzer Károly.
Népszerű
Ajánljuk