HÍREK
A Svéd Demokraták nagyon kritikusak, ahogy a mások is, a Politico úgy értesült, hogy a flamand N-VA kilépéssel is fenyegetőzött. Egy cseh politikus pedig azt mondta, hogy „Orbánnak semmi köze az ECR értékeihez”.
HÍREK
Szerinte a magyarok átlátnak a szitán, az álságos és kétszínű baloldali akciókon, a folyamatos hazudozáson.
HÍREK
A szervezet birtokába nem került olyan adat és információ, amely arra utalna, hogy a Fidesz, mint párt ingyenesen használná az adott ingatlant.
HÍREK
Nyilván elírta az adatokat a korábbi agrárminiszter. Azonban a fontos tételek nem derülnek ki a nyilatkozatából.
HÍREK
Az ellenzéki pártok kezdeményezték az ülésnapot, ahol az akkumulátorgyárakról is beszéltek volna. 135 hiányzó biztosan lesz.
HÍREK
A Magyar Kétfarkú Kutyapárt kísérlete egészen meglepő eredményt hozott. Még a postán volt a boríték, amikor kihirdették az eredményt.
HÍREK
Emelkedik az esetleges kihívó népszerűsége, ugyanakkor Karácsony Gergely még mindig tetemes előnnyel vezet.
HÍREK
A történet azonban egy ponton nem teljesen stimmel. Annyi bizonyos, hogy a sztori alapján Orbán Viktor ravasz, és a félelmet nem ismeri.
HÍREK
Fodor Gábor nosztalgiázott kicsit a fideszesként közösen eltöltött évekről. A miniszterelnök minden emlékét alátámasztotta.
HÍREK
A kormány részéről nem adtak választ arra, megszüntetnék-e a családi pótlékot, de nem is cáfolták a megszüntetés tervét.
HÍREK
Az ellenzék legnépszerűbb pártja továbbra is a DK, de nekik egy év alatt szinte semmit nem változott a támogatottságuk.
HÍREK
Novák Katalin Gáspár Győzőnek küldött születésnapi jókívánsága egyszerre verte ki a biztosítékot a szabadelvű humoristánál és a radikális jobboldali politikusnál.
HÍREK
Szijjártó Péter is elküldte jókívánságait. Lassan tényleg csak a Kossuth-díj lehet a határ a zenész állami-kormányzati elismerései között.
HÍREK
A ciklus végére 207 milliárdos kiadással számolnak. Tehát a nagy kormányzati kommunikációs körítéssel "CSOK Plusz" néven bejelentett lakástámogatási változások valójában jelentős megszorítást, mínuszt jelentenek.
HÍREK
Caroline de Gruyter úgy gondolja: Budapest hanyatlóban van, ennek pedig az az oka, hogy a fővárosnak ellenzéki főpolgármestere és vezetése van, akik elől a kormány elzárja a pénzcsapokat.
Népszerű
Ajánljuk