Medián: Összeomlott a Fidesz támogatottsága a 40 év alattiaknál, 57% a Tiszára szavazna, 14% a Fideszre
Földcsuszamlásszerű a Tisza Párt előnye a 40 év alattiak körében:
- derül ki a Medián október vége és november eleje között készült felméréséből, amelyet a hvg.hu ismertetett.
A Momentum megbízásából készült, 800 fős kutatás szerint a Kutyapárt 6, a Mi Hazánk 4 százalékon áll ebben a korcsoportban, a többi párt támogatottsága pedig 1 százalék alatti. A megkérdezettek 17 százaléka nem tudott vagy nem akart válaszolni, vagy jelezte, hogy nem menne el szavazni. A felmérés hibahatára legfeljebb ±3,5 százalék.
Az eredmény illeszkedik abba a hónapok óta látható trendbe, hogy a Tisza Párt fölénye egyre markánsabb a fiatalok körében. Egy november második felében készült, a teljes szavazókorú népességre reprezentatív Medián-kutatásban a 30 év alattiaknál például 63:15 volt a Tisza és a Fidesz támogatottságának aránya.
A politikai megosztottság egyre inkább generációs jelleget ölt: a Tisza a 40 év alattiaknál tudta növelni előnyét, jellemzően a kis pártok és a pártnélküliek kárára, míg a Fidesz az 50 évesnél idősebb korosztályokban erősödött, részben a Tisza rovására.
A teljes szavazókorú népességet tekintve a Tisza Párt 5 százalékponttal előzi meg a Fideszt, a választani tudó „biztos” szavazók körében pedig 10 százalékponttal. Ugyanakkor a Tisza számára óvatosságra adhat okot, hogy újra többen fogadnak a Fidesz győzelmére.
A miniszterelnöki alkalmasság megítélésében is változás történt: míg az elmúlt hónapokban többen tartották alkalmasnak Magyar Pétert az ország vezetésére, novemberre ez az előnye eltűnt. Jelenleg a megkérdezettek 48-48 százaléka tartja alkalmasnak a posztra Orbán Viktort és kihívóját is. Ezen belül azonban Orbán Viktort 30 százalék, míg Magyar Pétert csak 19 százalék gondolja „teljesen alkalmasnak”.