HÍREK
Sulyok ügyvédként dolgozott, majd 2014 szeptemberében lett az Alkotmánybíróság tagja, 2015 áprilisától a testület elnökhelyettese. Az Országgyűlés 2016 novemberében az Alkotmánybíróság elnökévé választotta.
HÍREK
Már korábban elmérgesedett a viszony a polgármester és a Fidesz csepeli erős embere, Németh Szilárd között. A párt most maffiamódszerrel és zsarolással vádolja a kerületvezetőt.
HÍREK
Nyilvánosságra került egy felvétel, amin az látható, hogy két fideszes politikus feszült vitája verekedéssé fajul. Végül mindketten kórházba kerültek.
HÍREK
Kocsis Máté arra kérte Kövér Lászlót, hogy az idei év első tavaszi ülésén, február 26-án szerepeljen a napirendek között a Svédország Nato-csatlakozása, melyet a Fidesz-frakció támogatni kíván.
HÍREK
Nem tett jót a rapper renoméjának, hogy nem volt jelen a pedofília elleni demonstráción, majd nem sokkal később a Fidesz pártigazgatójával pózolt.
HÍREK
Nemhogy a kormánnyal, de még a Fidesszel sem sikerült egyeztetnie az amerikai szenátorokból álló kétpárti küldöttségnek. A svéd NATO-csatlakozásról akartak egyeztetni.
HÍREK
Élete legfontosabb pártjának nevezte a Fideszt a zenész. Azt is elárulta, szerinte még mindig a szemébe merne nézni a 80-as évekbeli önmagának.
HÍREK
Tényi István jelentette fel őt. Tényi szerint a hódmezővásárhelyi polgármester kijelentése már nem fér bele a véleménynyilvánítási szabadságba.
HÍREK
A kormány mindent a hatalom megtartásának rendel alá, mert tudják, ha buknak, mehetnek a börtönbe. Az utcán már rég százezreknek kellene tüntetni - mondja a volt ombudsman.
HÍREK
A pénteki Hősök terén tartott tüntetés után maradt nagyjából 200 tüntető a Fidesz székházánál. A székházat rendőrsorfal védi, a tiltakozók pedig tolják magukat előre.
HÍREK
Karácsony Gergely szerint az eddig előkerült dokumentumok alapján 2011-ben tudhatták a főváros fideszes vezetői, mi folyik, mégsem tettek semmit. pedig megmenthették volna a gyerekeket, 5 évvel megrövidíthették volna a szenvedésüket.
HÍREK
Karácsony Gergellyel szemben Kubatov Gábor, Sára Botond, Wintermantel Zsolt vagy Fürjes Balázs indulhat a főpolgármesterségért.
HÍREK
Az ügyre Pikó András, VIII. kerülete polgármestere és Szilágyi Demeter, fideszes képviselő is reagált.
HÍREK
A fideszes politikus bejegyzésére aztán érkezett Magyar válasza, és elindult egy oda-vissza üzengetés. Pócs többször is leírta, hogy ő nem fél.
HÍREK
A szegedi polgármester a köztársasági elnök bukásának apropóján ezt üzenete Facebook-oldalán: „Kati, Andi nem könnyítettétek meg a szegedi lányos apák dolgát!”
HÍREK
Egy életút, ami világosan megmutatja, hogy mire elég a szorgalom és a tehetség. És mire nem, ha nem párosul önálló akarattal.
Népszerű
Ajánljuk