HÍREK
Lejárt Zamárdi szerződése a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek ott.
HÍREK
A zene, a képzőművészet, az irodalom és a spiritualitás köré szerveződő programok között számos újdonságot is találhat majd a közönség.
HÍREK
Idén július 3. és július 6. között bulizhatunk Budapest és a természet határán, szuper előadókra.
HÍREK
Véget ért az idei orfűi fesztivál is, ahol az áremelés, az időnként szakadó eső és a gyengébb zárónap ellenére szinte mindenki megkapta, amiért jött. A többség úgy ment el, hogy már most a következő Fishinget várja. Ahogy a Carson Coma megfogalmazta: itt vagyunk otthon.
HÍREK
A sok-sok külföldi kedvenc és a szinte teljes hazai élvonal mellett hét zenei helyszínnel és ingyenes kempinggel várják a fesztiválozókat.
HÍREK
Nappal workshopok, portrébeszélgetések és egyéb lazulós programok várják a fesztiválozókat, éjjel pedig az underground körökben egyre népszerűbb Önismereti Diszkóra lehet bulizni. A helyszín főszervezőjét, Latorczai Balázst kérdeztük.
HÍREK
A közösségi oldalakon már kiakadtak páran az árakon: volt, aki azt írta, hogy bűncselekmény 2 és fél fontot elkérni egy sima palackos vízért. Ez forintba átszámítva jelenleg 1100 forint.
HÍREK
Elstartolt a Fishing on Orfű: körbenéztünk a fesztiválon, mutatjuk mik az idei újdonságok mert, hogy az van bőven!
HÍREK
Idén minden eddiginél több múzeum települ ki a 10 napos fesztiválra, valamint a képzőművészeti programok száma is kiugróan magas lesz. Sőt, még a deepfake videók és az AI zeneírás is terítékre kerül.
HÍREK
Zenei különlegességek, e-bike túrák, családi programok várnak a zalai dombok között. Mutatjuk a teljes programot!
HÍREK
Azahriah, Majka, Krúbi, a VALMAR, Manuel, Dzsúdló, T. Danny, Lil Frakk és a Punnany Massif is fellép.
HÍREK
A tavalyi év után idén is megrendezik a Telekomosok Fesztiválját. Az ingyenes élménysorozat június 15. és augusztus 25. között várja az érdeklődőket az ország különböző pontjain.
HÍREK
Idén először berobban a nyárba az első alföldi vizes fesztivál is! A különleges névre keresztelt Mizújs Babám? nem mindennapi line-up-pal, gyönyörű tóval, őrült vizes élményekkel kecsegtet. Csak a bikinit ne felejtsd otthon!
HÍREK
A fellépők között szerepel az Analog Balaton, az Anna and The Barbies, az Aurevoir., a Carson Coma, a Magna Cum Laude és a Punnany Massif, önálló esttel érkezik Pokorny Lia és Szinetár Dóra, de fellép a Miskolci Szimfonikus Zenekar is.
HÍREK
A baranyai zenei - és most már részben művészeti - fesztiválon a koncertek mellett más érdekes programok is várják a közönséget.
HÍREK
Új funkciót kapnak a Szentendrei Skanzen egyedülálló terei, hiszen május 30. és június 1. között vadiúj, zenés fényművészeti fesztiválnak ad otthont a közkedvelt szabadtéri múzeum.
Népszerű
Ajánljuk