SZTÁRVILÁG
Áder Orsolya eleinte DJ-ként kezdett új életet Kínában, majd a koronavírus-járvány alatt megtanult festeni, mostanra pedig már igencsak jól keres a képeivel.
SZTÁRVILÁG
Az 51 éves férfit több késszúrással ölték meg. Már napok óta halott volt, a társasház lakói a bűzre lettek figyelmesek.
SZTÁRVILÁG
Ismert magyar emberek a történelmünkből és a művészvilágból, akiknek a vezetéknevének helyesírása néha fejtörést okoz. Te tudod, hogyan írjuk helyesen ezeket a neveket?
SZTÁRVILÁG
Pedig az énekes nemrég Balira is követte párját. A szakítás egy tévéinterjúból derült ki.
SZTÁRVILÁG
Nicolas Sarkozy apja kezdetben nyomorgott, az utcán aludt, mielőtt elhelyezkedett a reklámszakmában. Egy reklámstúdiót vezetett és grafikusként dolgozott.
SZTÁRVILÁG
Az 1960-as évek derekán induló magyar művészgeneráció kimagasló tagja 83 évesen hunyt el.
SZTÁRVILÁG
Maurer 1979-es alkotása 12 millió forintos kikiáltási árról indulva érte el az életműrekordot.
SZTÁRVILÁG
A brit férfi évtizedeken át kereskedett heroinnal, ma már országszerte a galériák sztárja.
SZTÁRVILÁG
Maximálisan a hivatásának élt. Nem voltak ellenzői és utálói, mindenki elismerte a munkásságát.
Népszerű
Ajánljuk