EGÉSZSÉG
Egy angliai kutatás résztvevőinek 88 százalékánál találtak antitesteket fél évvel azután, hogy átestek a betegségen.
EGÉSZSÉG
A betegek 30-60 százaléka nem éli túl, ha megfertőzi a Candida auris. Szakértők szerint leginkább a pestishez lehetne hasonlítani a pusztítását, ha világjárványt okozna.
EGÉSZSÉG
A legfrissebb adatok szerint két nagyvárosban nőtt az érték, háromban viszont csökkent. Térképen láthatók a tendenciák.
EGÉSZSÉG
A brit kisfiú még nincs két hónapos, de már számos csatát megvívott azért, hogy élhessen. Pedig a szülei azt hitték, hogy már a születése után elveszítik őt.
EGÉSZSÉG
Összesen tehát már legalább 61 gyereknél diagnosztizálták Magyarországon a betegséget. Dr. Constantin Tamás leírta, mire kell minden szülőnek figyelnie.
EGÉSZSÉG
Londonban naponta 3-7 százalékkal csökken az új koronavírus-fertőzések száma. Eddig több mint ötmillióan kapták meg a koronavírus elleni vakcinát az Egyesült Királyság egészében.
EGÉSZSÉG
Valószínűleg a karácsony előtti utazások időszakában jutott be az országba, és az utóbbi hetekben egyre inkább szétterjedt.
EGÉSZSÉG
Az első hullámban a fertőzés idején orvosi kezelésre szoruló betegek csaknem harmada 140 napon belül ismét kórházba került a vírus utóhatásai miatt.
EGÉSZSÉG
A két legrosszabb helyzetben lévő megyében majdnem kétszer annyian haltak meg, mint az előző öt éves időszakban.
EGÉSZSÉG
A kutatók szerint az a cél, hogy a Covid-19-et egy súlyos betegség helyett enyhévé változtassák, olyanná, mint egy súlyosabb nátha.
EGÉSZSÉG
A legtöbben fáradtsággal és alvási nehézségekkel küzdöttek. e gyakori utótünetnek bizonyult a szorongás és a depresszió is.
EGÉSZSÉG
Az egészségügyi miniszter szerint az alacsony számok az állampolgárok felelősségteljes viselkedésének, és a járvány megfékezésére hozott korlátozásoknak tudhatók be.
EGÉSZSÉG
„A rendszeres tesztelés a megfelelő stratégia azokban a nehéz hónapokban, amíg a társadalom teljes átoltottsága meg nem valósul” – mondta a laboratóriumnak tekintett Ausztria oktatási minisztere.
EGÉSZSÉG
Angliában már nyolc napja több mint 50 ezer új fertőzöttet jelentenek naponta, ami soha nem látott mértékű terhet róhat az ellátórendszerre.
EGÉSZSÉG
A Neoton dobosa eldöntötte, hogy csak akkor beszél a betegségről, ha már biztosan túlesett rajta. Bár még pozitív teszteredménnyel hagyta el két hét után a kórházat, már letelt a kötelező karanténja, és gyerekeivel, unokáival karácsonyozott.
EGÉSZSÉG
A legutóbbi 24 órában 423.675, április vége óta csaknem 48,5 millió koronavírus-szűrést végeztek országszerte, és eddig 2,1 millió teszt eredménye lett pozitív. Az elmúlt 24 órában 36.804 új fertőzést azonosítottak.
Népszerű
Ajánljuk