KÉK HÍREK
Az udvardi férfi a lakásában dühöngött, még egy asztalt is szétvert, mikor a párja kihívta a rendőröket.
KÉK HÍREK
Az énekesnő sírva mesélt a betegségükről, elmondta, hogy nagyon megviselte lelkileg is az eset.
KÉK HÍREK
Balás Barbara nyolc napot volt lélegeztetőgépen, voltak olyan időszakok, amikor az egészségügyi dolgozók minimális esélyt adtak annak, hogy felépüljön.
KÉK HÍREK
Egy koronavírusos aktív fertőzöttként eltöltött időszaka után most a betegség utáni, nem kevésbé izgalmas időszakról olvashatunk.
KÉK HÍREK
Szeptember elején lépett életbe az a szabály, amellyel Magyarország megnyitotta a kapuit azok előtt, akik 6 hónapon belül estek át a fertőzésen.
KÉK HÍREK
Szerb szakértő: a tavaszi első hullám idején is akkor nőtt meg jelentősen a fertőzöttek száma, amikor a nyugat-európai vendégmunkások a húsvéti ünnepekre hazalátogattak.
KÉK HÍREK
Majka párja hosszú posztban mesélte el, hogy élte meg a koronavírus-fertőzést. Azt írta, még most is úgy érzi magát, mint egy zombi, de meg fog erősödni.
KÉK HÍREK
Gelencsér Tímea és Győrfi Dániel koronavírus-fertőzés miatt marad ki a hetedik adásból, Horváth Tomi pedig végleg búcsúzik a versenytől.
KÉK HÍREK
A kilencedik nap után már nem találtak szaporodóképes vírust, így a betegek ekkor már szinte biztosan nem fertőznek.
KÉK HÍREK
A magyar külügyminiszterről közvetlenül kambodzsai látogatása után derült ki, hogy koronavírusos. Az addig szinte covid-mentes ázsiai ország ezután kénytelen volt járványügyi intézkedéseket tenni.
KÉK HÍREK
Ne a kiskapukat keressük, hanem értsük meg a védekezés lényegét: azt, hogy ebben mindnyájunknak nagyon fontos szerepe van - mondta az országos tisztifőorvos.
KÉK HÍREK
'Jönnek és itt vannak. És mindenkinek családja van, gyereke van, anyukája, apukája és mégis itt vannak minden nap és bemennek, beöltöznek és csinálják és teszik a dolgukat' - mondja a munkájukról a osztályvezető ápoló.
KÉK HÍREK
A külügyi államtitkár szerint a miniszteren néhány alkalommal azért nem volt maszk, mert a fogadó fél ezt kifejezetten kérte, arra hivatkozva, hogy a kambodzsai partneren sincs.
KÉK HÍREK
Thaiföldön ezt megerősítették a hatóságok. Korábban több kambodzsai tisztviselő és a kambodzsai magyar nagykövet is megfertőződött, utóbbi kórházba is került a külügyminiszter látogatása után.
KÉK HÍREK
A külügyminiszter szerint „minden, amit a koronavírusról elmondtak az orvosok, hogy nagyjából mi várható, az sajnos beigazolódik”.
Népszerű
Ajánljuk