FELFEDEZŐ
Az új tanulmány szerint a jelenség rendkívül veszélyes, okai pedig a hatóságokba vetett bizonytalanságban keresendők.
FELFEDEZŐ
Itt a jó idő, az emberek úgy tesznek, mintha nem lenne koronavírus-járvány. A toxikológus szerint ez nagyon felelőtlen hozzáállás.
FELFEDEZŐ
Még akkor is csak felére csökkenne a megfertőzhető emberek száma, nem nullára. Az idősek oltásával a halálozási számokat lehet visszaszorítani, de a betegség terjedését ez nem gátolja meg – mondta a professzor.
FELFEDEZŐ
A fiatal nőnek összeomlott a tüdeje, és miután világra hozták a babáját, egy új kezeléssel próbálták meggyógyítani, aminek durva mellékhatásai voltak. 16 napot kellett kórházban tölteni a fertőzés szövődményei miatt.
FELFEDEZŐ
Egy új kutatás szerint azoknál a közepkorú nőknél a legvalószínűbb a tartós tünetek kialakulása, akik súlyosan megbetegedtek a vírus miatt.
FELFEDEZŐ
A víruskutató szerint nagyon lecsökken az esélye annak, hogy valaki továbbadja a fertőzést a beoltás után.
FELFEDEZŐ
Két császármetszést már biztosan elvégeztek a klinikán, hogy mentsék a magzat és az anya életét.
FELFEDEZŐ
A műsorvezetőt március 8-án oltották be a kínai vakcinával. Nem úszta meg tünetek nélkül a betegséget.
FELFEDEZŐ
Az ország nyugati részén terjed az új variáns. Később nyolc betegnél a vérből vagy a légzőrendszer mélyéből vett mintákban azonosították a vírusmutánst.
FELFEDEZŐ
Az NNK járványügyi főosztályának vezetője szerint még hetek telhetnek el, mire láthatóak lesznek a lezárások hatásai.
FELFEDEZŐ
Bányai Gábor még február végén fertőződött meg, és bár nemrég már javulásnak indult az állapota, most ismét rosszabbra fordult.
FELFEDEZŐ
Szlávik János szerint egyre több a beteg az ötvenes korosztályból, és többen kerülnek kórházba is.
FELFEDEZŐ
Péter Ádám kiemelte, bárki megkérdezi, azt feleli: az oltás a megoldás. Azt kérte mindenkitől, hogy bízzanak az orvostudományban és az orvosokban.
FELFEDEZŐ
Arra kérték az embereket, hogy a lehető legkisebb időre, kizárólag szükség esetén hagyják el otthonukat, és ne találkozzanak más személyekkel.
FELFEDEZŐ
A 18 éves fiú egyike annak a 90 önkéntes fiatalnak, akik egy eddig egyedülálló kísérletben vesznek majd részt.
FELFEDEZŐ
Az Osnabrück melletti otthon lakói január 25-én kapták meg a második adagot a német BioNTech és az amerikai Pfizer közös fejlesztésű védőoltásából. Egyelőre enyhe tüneteik vannak, vagy még annyi sem.
Népszerű
Ajánljuk