FELFEDEZŐ
Az eb gazdája szerint a szomorú történet tanulsága, hogy figyeljünk oda kiskedvenceinkre, mert akár egy arcmaszk miatt is történhet hasonló tragédia.
FELFEDEZŐ
Egy szemfüles szemtanúnak sikerült lefotózni a miniszterelnököt és a kabinetfőnököt. Az is kiderült, hol söröztek.
FELFEDEZŐ
Az „elismerést” olyanok kaphatták meg, akik a Szkeptikus Társaság szerint a legtöbbet tették a tudomány és a józan ész társadalmi elfogadottsága ellen.
FELFEDEZŐ
A rendőrség a nyomozás során már azt is kiderítette, hogy fiú vagy lány lesz a születendő kisbaba.
FELFEDEZŐ
A nő meg akarta leckéztetni a fiatalokat, de pechjére a kiérkező zsarunak nem volt ismeretlen az amerikai srác és csapata.
FELFEDEZŐ
A 32 éves férfi 5 ezer dollárt ígért a béranyának, mivel saját, 74 éves párjától már nem lehet gyermeke.
FELFEDEZŐ
A 115 vagy 116 évesen elhunyt asszonynak több mint 300 leszármazottja született élete során.
FELFEDEZŐ
Sok meglepő választ kaptak a mentősök, amikor a Covid-gyanús betegek hozzátartozóit megkérték, hogy vegyenek fel maszkot. Most összeszedték a legátlátszóbbakat.
FELFEDEZŐ
A felvétel tényleg elég zavarba ejtő, ember legyen a talpán, aki biztosra mondja, mit látunk rajta.
FELFEDEZŐ
A pár éppen az autóba akart beszállni a saját házuk előtt, amikor hirtelen megjelent a hiúz.
FELFEDEZŐ
El se hinnéd, mennyi ártalmatlannak tűnő hétköznapi szokás árthat hosszútávon az egészségednek. Összeszedtük, mikre figyelj oda, hogy egészségesebb legyél.
Népszerű
Ajánljuk