FELFEDEZŐ
A lány nagyon kínosak érezte a dolgot, de a kommentelők még meg is dicsérték, mert legalább így nem kivételezett a színésszel.
FELFEDEZŐ
Elég egyedi neve lett a kislányának. De mint kiderült, nem ő az egyetlen, aki ennyire pórul járt a születési anyakönyvi kivonatával.
FELFEDEZŐ
Állítása szerint ő a hercegi pár tinédzserkori szerelemgyereke, akit pár hónaposan örökbe adtak, és még Diana hercegné is tudott róla.
FELFEDEZŐ
Az ellést a „szülőszobában" elhelyezett kamerák rögzítették, így bárki visszanézheti, ahogy a kiselefánt a világra jön.
FELFEDEZŐ
Vujity-Zsolnay Barnabás 39 órán és 36 percen keresztül játszott a World of Warcrafttal. Ám közben egy kanadai gamer is ebben a kategóriában indult csúcsdöntésre.
FELFEDEZŐ
A brit pár egy éve jött össze Tinderen, már közös házat is vettek, csak a konyhára nem maradt pénz. Azzal kampányoltak, hogy frontvonalbeli dolgozók mindketten, a kommentelőknek nem tetszett a „koldulás”.
FELFEDEZŐ
„Feladtam a harcot” – írja az olasz Robinson Crusoe-ként elhíresült Mauro Morandi, aki több mint három évtizede él Budelli szigetén teljesen egyedül.
FELFEDEZŐ
Több száz Josh nevű férfi csapott össze vízinudlival egy mezőn, hogy megkoronázzák a legmenőbb Josht
Az ötlet a karantén unalmában született, de sikerült megvalósítani.
FELFEDEZŐ
Még a bankszámlájuk is közös, ám inkább a szekrények és hálószobák elosztása jelent problémát.
Népszerű
Ajánljuk