FELFEDEZŐ

32 év után végleg kilakoltatják az olasz Robinson Crusoe-t saját szigetéről

„Feladtam a harcot” – írja az olasz Robinson Crusoe-ként elhíresült Mauro Morandi, aki több mint három évtizede él Budelli szigetén teljesen egyedül.

Link másolása

Kénytelen elhagyni Budelli szigetét az a férfi, aki 32 éve él teljesen egyedül a kis olasz szigeten, ám tavaly óta folyamatosan fenyegeti a kilakoltatás. Azt írja, hogy most feladta a harcot, pedig a szigeten akart meghalni - írja a Guardian.

A most 81 éves Mauro Morandi története regénybe illő: a modenai férfi még 1989-ben szenvedett hajótörést katamaránjával a Szardíniához közeli apró sziget mellett, ám sikerült kievickélnie a partra. Ott megtudta, hogy a sziget gondnoka épp nyugdíjba készül, és gondolkodás nélkül jelentkezett az állásra, amelyet meg is kapott. Már haza sem ment, azonnal berendezkedett a szigeten, ahol azóta is él egy második világháborús bunkerben. Ezidáig gondnokként dolgozott - tisztán tartotta a partokat, turistákat vezetett, és közben mindent megtanult a sziget ökoszisztémájáról. Az ételt hajón hordják neki, napelemeket használ, és ugyan internetkapcsolata sokáig nem volt, az utóbbi években teljesen rákattant az Instagramra. Profilját itt érdemes követni, lenyűgöző felvételeket oszt meg ugyanis a rózsaszín tengerpartjáról ismert szigetről.

Az elmúlt néhány évben azonban kérdésessé vált a helyzete: a sziget többször váltott tulajdonost - hol magánkézbe, hol az államhoz került vissza -, 2020-ban azonban az olasz állam úgy döntött, kilakoltatják a férfit. Az emberek ekkor petícióval siettek a segítségére, 70 ezren írták alá, hogy Morandi maradhasson.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”

Link másolása
KÖVESS MINKET: