FELFEDEZŐ
Egy tudósító a Blaha Lujza térről akart bejelentkezni, de egy idő után rájött, hogy nem volt tökéletes a helyszínválasztás.
FELFEDEZŐ
Számukra még Oroszország is lényegesen szabadabb világot jelent, mint amit otthon megszokhattak. Leginkább a pornóhoz való korlátlan hozzáférés nyűgözte le a fiatal katonákat.
FELFEDEZŐ
A miniszter Orbán Viktorral járt vendégségben egy geszti családnál még október elején, és erről tett ki egy posztot. A kommentelők nem fogták vissza magukat az amúgy a vagyonbevallása szerint is dúsgazdag miniszter videója láttán.
FELFEDEZŐ
A republikánus elnökjelölt gyakran panaszkodik arra, hogy alacsonyra állítják a mikrofonját. Ezért előre kell görnyednie, ami miatt olyan, mintha probléma volna a hátával.
FELFEDEZŐ
Redditen indított egy „kérdezz bármit” műfajú bejegyzést. 2,7 millió felhasználót ért el és több ezer kérdést kapott.
FELFEDEZŐ
A temetkezéssel és búcsúszertartással foglalkozók szerint nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is nehéz ez a munka, de fontos, hogy segíthetnek a gyászolóknak a búcsú óráiban.
FELFEDEZŐ
5,48 méteres hosszával és több mint egy tonnás súlyával a világ legnagyobb fogságban tartott krokodilja volt.
FELFEDEZŐ
Nem mindennapi élményben volt része annak a brit házaspárnak, akik a lakásfelújítás során szembetalálkozhattak több tucatnyi plüssállattal.
FELFEDEZŐ
Állandósult csatatér alakult ki a kutyákat pórázon és póráz nélkül sétáltatók között, egyik csoport szerint szükséges a póráz, mert annak elmulasztása szabálysértés, a kutyások többsége viszont úgy véli, több olyan hely kellene a fővárosban, ahol a kutyák szabadon vezethetik le az energiáikat.
FELFEDEZŐ
Egy DNS-teszt sokkoló felismerést hozott az Egyesült Királyságban: két nő, akiket születésükkor összecseréltek, csak most szembesült azzal, hogy egész életük egy hatalmas tévedésre épült.
FELFEDEZŐ
Egy amerikai iskolás fiú úgy öltözött be, mint egy félbevágott férfi, aki a saját testét tartja, és ez mindenkit összezavart. Egy helyi kiadvány elmagyarázta, hogy mi alapján osztottak csak 3. helyezést neki.
FELFEDEZŐ
Bombahír: kitiltják az áthaladó autós forgalmat a belvárosból, négy kerület lélegezhet fel Párizsban
A belvárosban csak a mentők, buszok, taxik, mozgáskorlátozottak, és természetesen azok az autósok közlekedhetnek, akik a kerületekben laknak, dolgoznak, vagy épp célzottan oda tartanak.
FELFEDEZŐ
A megállapodás értelmében Gattyán vállalatai a saját fejlesztésű, innovatív digitális technológiáikkal bővítik majd a Playboy online kínálatát, amivel a globális szórakoztatóiparban szeretnék megerősíteni a márkát.
FELFEDEZŐ
Orosz csatornákat tiltott le a YouTube, az ország bírósága szerint pedig ezért annyi kártérítés illetné meg őket, ami sokszorosa a világ összes vagyonának. A Google egyelőre nem aggódik.
Népszerű
Ajánljuk