FELFEDEZŐ
Joe Kent a lemondását bejelentő levélben azt írta, már csak azért sem támogatja az Irán elleni hadműveletet, mert szeretett feleségét pont egy Izrael által előidézett háborúban, egy terroristák által elkövetett öngyilkos merényletben veszítette el. Shannon Mary Kent volt az első amerikai női katona, aki elesett az Iszlám Állam elleni szíriai koalíciós műveletekben.
FELFEDEZŐ
A 37 éves Paria Veisi holttestét tavaly áprilisban találták meg a volt férj kertjében. A gyilkosságot beismerő Alireza Askarit életfogytiglanra, a bűnsegéd nagynénit pedig öt és fél évre ítélték.
FELFEDEZŐ
A haza bölcse élete utolsó évtizedeiben az Angol Királynő szállóban élt. Ez az életforma tudatos döntés volt, de nem két fillérbe került.
FELFEDEZŐ
A színész keményen üzent a támadónak, és mindenkit figyelmeztetett. Azt is elárulta, szerinte mikor jön el a változás az országban.
FELFEDEZŐ
Barnai Judit több mint 22 ezer szavazattal nyert többek közt Árpa Attila, Vastag Csaba és Rácz Jenő felesége előtt. A kosárlabdázó maga is meglepődött a győzelmén.
FELFEDEZŐ
A 78 éves színész egészségügyi gondok mellett a magánnyal is küzd felesége halála óta. Szívszorítóan beszélt az elmúlásról.
FELFEDEZŐ
A 95 éves Ágnes hosszas szenvedés után, otthonában aludt el örökre. Az író a temetésen maga mondta a gyászbeszédet, megbékéléssel a szívében búcsúzott.
FELFEDEZŐ
Az író azt mondta, szeretett felesége szépen, békésen elaludt. Azt is elárulta, az asszony a halála előtt már tudott arról, hogy Müller Péter egyik könyve egyszerre 192 országban jelenik majd meg.
FELFEDEZŐ
F. János párja korábban nyilvánosan kiállt férje mellett. A börtönlátogatás után viszont már máshogy látja a helyzetet.
FELFEDEZŐ
A humorista az Instagramon idézte fel a házassági évfordulót. Bejegyzése alatt rövid idő alatt több ezren köszöntötték őket.
FELFEDEZŐ
A vádlott tagadja az állatokkal kapcsolatos vádakat, és azt állítja, hogy a mostohalányával és feleségével folytatott kapcsolatok beleegyezésen alapultak.
FELFEDEZŐ
Kovács Iby előbb Szabó Gyula, majd Korda György felesége volt. Kordáék válása csak évtizedekkel később történt meg.
FELFEDEZŐ
Salamon Dia közös képeket is megosztott férjével és kislányukkal. Azt írja, nem tudja felfogni a történteket, és rengeteg tervük volt még az életben.
FELFEDEZŐ
A francia elnöki párt Vilmos herceg és Katalin fogadta Londonban, de a megérkezésük egy szokatlan jelenettel indult. A francia elnök kezet nyújtott, Brigitte azonban inkább a korlátba kapaszkodott.
FELFEDEZŐ
A komment a KDNP tatai konferenciájáról szóló poszt alatt jelent meg. Prevoz Anikó szerint a kereszténydemokráciával nem szabad visszaélni.
FELFEDEZŐ
A színész és felesége tíz év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. Egy ismerős szerint valami végérvényesen megváltozott közöttük.
FELFEDEZŐ
Csak a zene és a család tartja életben a legendás énekest. Fia és unokái költöztek hozzá, hogy együtt próbálják feldolgozni a pótolhatatlan veszteséget.
Népszerű
Ajánljuk