HÍREK
Mészáros még tavasszal becsületsértésért perelte be a Momentum elnökét, de már első fokon is elutasították a keresetét.
HÍREK
Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének van a legtöbb spórolt pénze, de ő nem indul az előválasztáson.
HÍREK
A Momentum elnöke Facebook-on jelentette be a gólyahírt, már azt is tudják, hogy kisfiuk lesz.
HÍREK
A fideszes képviselő szombaton még azért akadt ki Fekete-Győrékre, mert nem gratuláltak Szilágyi Áronnak a harmadik olimpiai aranyérméhez.
HÍREK
A harmadik helyen Karácsony Gergely áll, egy hajszállal lemaradva a Jobbik és a DK jelöltjétől.
HÍREK
Az ellenzéki pártok szinte egyöntetűen hangoztatják, hogy a kormány csak a botrányairól akarja elterelni a figyelmet, a gyerekeket pedig propagandacélra használják fel.
HÍREK
A Momentum elnöke ugyanakkor nyilvános tárgyalást szeretne, szerinte a kormányközeli milliárdos fél.
HÍREK
Így Tordai és Kálmán Olga között dőlhet el a jelöltség a budapesti 4. számú választókerületben.
HÍREK
A bíróság szerint a milliárdos üzletember gazdasági befolyása miatt közszereplőnek számít, így egy átlagembernél többet kell tűrnie.
HÍREK
„Képes 26 ezer elhunyt magyar után másnap reggel röhögcsélve arról beszélni, hogy magára is vár egy korsó sör a teraszán?!” – írja a DK elnöke. De több ellenzéki politikus is kiakadt a kormányfőre.
HÍREK
„Ezennel kihívom Orbán Viktort, hogy vesse magát alá ő is a poligráfos vizsgálatnak! Elvégre bátor, szókimondó és beleállós embernek tartja magát, úgyhogy itt a bizonyítási lehetőség” - írja a felvételhez a politikus.
HÍREK
Fekete-Győr András elmondta, hogy amennyiben ő lesz a következő kormányfő, törvénymódosítást fog kezdeményezni arról, hogy egy miniszterelnök maximum 8 évig irányíthassa Magyarországot.
HÍREK
Fekete-Győr András a Hír TV-ben beszélt arról is, hogyan képzelné el az elszámoltatást egy esetleges kormányváltás esetén.
HÍREK
Februárban a többség a DK politikusára voksolt volna, de a jobbikos Jakab Péter csak egy százalékkal maradt el tőle.
HÍREK
Jakab Péter nemrég a Telexnek adott interjújában azt mondta: „soha nem fogok azért küzdeni, hogy egy gyereknek három apja legyen”.
Népszerű
Ajánljuk