HÍREK
A Momentum korábbi elnöke szerint a miniszternek a vádlottak padján a helye. Úgy véli, Lázár vagy rágalmazott, vagy illegálisan szerzett adatokat civilekről.
HÍREK
A Momentum korábbi politikusa Lázár János kijelentései után akadt ki. Szerinte a kormány nyíltan cigányellenes uszítást folytat, miközben a valódi gazemberek a hatalomban ülnek.
HÍREK
Lőcsei Lajos, a Momentum alelnöke a helyszínen követelte Lázár János távozását a közéletből. Fekete-Győr András szerint a kijelentés a Fidesz hivatalos véleményét tükrözi.
HÍREK
A Momentum korábbi elnöke szerint az új pártot alapító politikus méltatlanná vált arra a pozícióra, amit a választópolgárok és a Momentum bizalmából elfoglalhatott. Azt írta, nagyot csalódott egykori harcostársában.
HÍREK
Hatalmas tapsvihar fogadta a 74 éves lelkészt, akiért több százan gyűltek össze. A vád szerint akár öt év felfüggesztett börtönt is kaphat a NAV-osok akadályozása miatt.
HÍREK
A politikus szerint a „Fidesz annyi látványos öngólt lőtt az utóbbi időben”, hogy elhatározta, díjazni fogja a legjobb elszólásokat.
HÍREK
A politikus szerint a magyarok kiismerték Orbánt és a rendszerét. „Rájöttek, hogy onnan lehet tudni, hogy ön hazudik, hogy mozog a szája. És nincs az a betiltott drón, AI-videó, vagy zsebből fizetett celebhad, ami ezen változtathatna” - írta.
HÍREK
A Momentum volt elnöke Facebookon tette fel kérdéseit Kövér Lászlónak egy interjúrészlet kapcsán. Három magyarázatot kínál: freudi elszólás, tudatos vádátvetés vagy jegyzetkeverés.
HÍREK
A demonstrációt egy héttel Szabó Zsolt rendőr alezredes öngyilkossága után tartották Hódmezővásárhelyen. A politikus szerint „a propaganda butít, nyomorba dönt és most már úgy tűnik, hogy a propaganda ölni is tud”.
HÍREK
A Momentum korábbi elnöke szerint a jelentés legnagyobb bűne nem az, ami benne van, hanem az, ami tudatosan kimaradt belőle.
HÍREK
Semjén Zsoltnak több kérdést is feltett, többek között az átvilágításról, a karaktergyilkosságokról, a pedofília elleni küzdelemről is. Keményen fogalmazott.
HÍREK
Fekete-Győr szerint Szijjártó hallgat Trump orosz olajról szóló megszólalása után. A momentumos politikus „őszinte” levelet is megírt helyette Washingtonba.
HÍREK
A politikus szerint a kormány gyermekvédelminek nevezett rendszere „ismét süketnek és vaknak bizonyult, amikor egy 22 hónapos kislány életét kellett volna megmenteni”.
HÍREK
A politikus a testvérét szerette volna meglátogatni: „Ez volt az első alkalom, hogy ez a szürreális ítélet a hétköznapok szintjén akadályozott a szabad mozgásban, ráadásul a külföldön élő családommal való személyes kapcsolattartásban”.
HÍREK
„Abszurd politikai kacsa” - Tiborcz István is megszólalt a Momentumnak tett állítólagos ajánlatukról
A Momentum volt elnöke szerint több fideszes kör is próbálta rávenni pártját a választáson való indulásra. Állítása szerint pénzt is ígértek ezért cserébe.
HÍREK
Fekete-Győr András szerint a Fidesz pénzt ajánlott a Momentumnak. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban tagadja, hogy ilyen megállapodás történt volna.
HÍREK
Fekete-Győr András szerint a Fidesz pénzt ajánlott a Momentumnak, hogy induljon a választáson jövőre
A korábbi pártelnök szerint pénzzel és ajánlásgyűjtési segítséggel próbálták meggyőzni őket. A Momentum döntése végül az volt, hogy nem vesznek részt a választáson.
Népszerű
Ajánljuk