Fekete-Győr András Lázár Jánosnak: A saját rendőrségetek erősítette meg, hogy egy aljas, gerinctelen hazudozó vagy
Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke egy Facebook-posztban szólította fel lemondásra Lázár János minisztert. A politikus szerint Lázár János számára „vége a dalnak”, miután állítása szerint a rendőrség megerősítette, hogy hazudott.
- szögezte le a bejegyzés elején a politikus.
Fekete-Győr azt írta, a miniszternek magával kellene vinnie Pócs Jánost is, akiről szerinte szintén kiderült, hogy a „tiszás verőemberekről” szóló története a „beteg elméjének a szüleménye volt”.
A Momentum volt elnöke szerint a két fideszes politikus „tökéletes állatorvosi lovai ennek a mocskos rendszernek: ha féltek a népharagtól és elfogynak az érvek, azonnal jön a rágalmazás, az uszítás és a gátlástalan hazudozás. A rendőrség mai hivatalos cáfolata viszont végleg rád rúgta az ajtót, és ebből a helyzetből már nincs menekvés.”
Fekete-Győr két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel Lázár János ügyében.
– idézte a politikus a lehetséges verziókat.
A poszt végén Fekete-Győr úgy fogalmazott, bármelyik is az igazság, Lázár Jánosnak nem miniszterként, hanem a vádlottak padján van a helye, és azt javasolta neki, hogy „kezdj el barátkozni a Gyorskocsi utca gondolatával”.
A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerda délután közleményben szögezte le, hogy a január 29-i gyöngyösi Lázárinfó rendezvényen nem történt rendőri intézkedés, igazoltatás vagy adatgyűjtés. Ez ellentmond azoknak a miniszteri sugallatoknak, amelyek szerint a tiltakozókról a rendőrségi eljárás révén juthattak információkhoz, amit Lázár egy nappal korábban az RTL riporterének mondott.