HÍREK
A Versenyképes Járások Program miatt lett egy Heves vármegyei falu nettó befizető. A visszakapott pénz fejenként alig több mint 10 forintot ér a 2521 fős Abasáron.
HÍREK
A 868 fős Nemesbük esetében ez a kormányzati támogatás fejenként 12 forintot tesz ki. De Abasár és Monostorapáti sem kapott sokkal többet.
HÍREK
November második felében a miniszterelnök több olyan rendelkezést is aláírt, amely egy-egy településnek ígért támogatást. Az összesen 70 kedvezményezett helyszín többsége nem is fideszes vezetésű, de a Tisza Párt elnöke már járt ott.
HÍREK
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
HÍREK
A tervek szerint 2028 végéig kétszer három sávos új közút épül, 2035-re megépül a gyorsvasút és az új, 3-as terminál is. Lázár János közlése szerint így 1000 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a Budapesten.
HÍREK
A képviselő szerint politikai alapon született a döntés az október 22-i beszéde lemondásáról. Tömöri korábban a helyi megosztottságra hivatkozott.
HÍREK
Pontosan ott, amelyik országgal való kapcsolatért jó ideje támadják a Tisza Pártot, az utóbbi héten turbófokozatra kapcsolva a mesterséges intelligenciával is megtolt kampányt.
HÍREK
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint most a nulláról kezdenék újra a tervezést egy olyan vonalon, ami már sok milliárd forintért ugyanezzel a műszaki tartalommal megterveztek.
HÍREK
A friss kormányhatározat szerint több mint másfél tucat projekt kap extra pénzt. Van, ahol szerződést is módosítanak a megugró költségek miatt.
HÍREK
„Pontosan tudjuk, hogy Magyar Péter és a Tisza Párt az Európai Néppárton keresztül nyomást gyakorolt az Európai Beruházási Bankra, hogy a magyar vasút ne kaphassa meg a fejlesztési forrást” - fogalmazott a miniszter.
HÍREK
A Tisza Párt elnöke az Európai Parlamentben a magyar vasúti közlekedést kritizálta, majd keményen visszaszólt a Fidesz képviselőjének, aki szerint ezzel a felszólalással Magyarországot járatta le.
HÍREK
Fejlesztés miatt rövid kimaradásokra kell készülni az OTP-nél május közepén. Többek között az azonnali fizetés sem fog működni egyes időszakokban.
HÍREK
A főpolgármester 44 napja vár a miniszter válaszára, most megunta. Lefektette a tárgyalások alapelveit és a megbeszélendők listáját is közölte.
HÍREK
A magyar miniszterelnök pénteki rádióinterjúja után rövid Facebook-bejegyzéssel adta hírül, milyen fejlesztésekre lehet számítani a magyarországi falvak esetében. Négy szóról van szó.
HÍREK
A miniszterelnök a gazdasági évnyitón közölte, hogy a fővárosnak a már futó fejlesztéseken kívül nem adnak több pénzt.
HÍREK
A fővárosi képviselő ironikusan ír a miniszter ígéretéről, a vasúti wc-k felújításáról. Nem tartja valódi reformnak a késésért járó kompenzációt sem.
HÍREK
Egy vajdasági projekt és egy épülő gyorsforgalmi út miatt kell megépíteni azt a hidat, ami első ránézésre most a semmibe vezet.
Népszerű
Ajánljuk