HÍREK
A 2020-as elcsalt választás óta egyébként is korlátozások vannak érvényben Lukasenka országával szemben.
HÍREK
Az ukrán elnök, Zelenszkij kérte Bennettet, hogy Izrael közvetítsen a két ország között a tűzszüneti tárgyalásokon.
HÍREK
A döntést a polgári repülőgépek repülésbiztonságát fegyverek és katonai felszerelések használata miatt fenyegető nagyfokú veszéllyel indokolták.
HÍREK
A fehérorosz védelmi minisztérium tájékoztatásából nem derül ki, hogy meddig maradhatnak még a NATO által 30 ezresre becsült orosz csapatok Fehéroroszországban.
HÍREK
A Kreml szóvivője azzal indokolta a hadgyakorlatot, hogy a két ország példátlan fenyegetésekkel néz szembe. Ukrajna szerint ez pszichológiai nyomásgyakorlás az oroszok részéről.
HÍREK
Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár jelentette ki, ismételten a feszültség csökkentésére szólítva fel Oroszországot.
HÍREK
Putyin szándékait egyelőre senki sem ismeri. A szakértők szerint egész Ukrajna elfoglalására kicsi az esély, de az oroszok új területeket szerezhetnek, sőt, akár Kijevet is bevehetik.
HÍREK
A fehérorosz elnök ugyanakkor azt mondta, nem ő hívta Fehéroroszországba a lengyel határon összegyűlt embereket.
HÍREK
A lengyel kormányfőhelyettes abban bízik, hogy nem lesz háború Fehéroroszország és Lengyelország között.
HÍREK
A lengyel-fehérorosz határon az Európai Rendőrségi Hivatal embercsempészeti szakértői fogják segíteni a helyzet kezelését.
HÍREK
A határon már eddig emelt két és fél méter magas, 180 kilométer hosszú szögesdrótkerítést mozgásérzékelőkkel és kamerákkal is felszerelt, faljellegű akadállyal helyettesítik.
HÍREK
Kriszcina Cimanovszkaját akarata ellenére akarták hazavinni, miután nyilvánosan bírálta csapata vezetőit.
HÍREK
Barátai szerint a férfit egy ideje követték, ő maga pedig tisztában volt azzal, hogy elrabolhatják, vagy akár meg is ölhetik.
HÍREK
Kriszcina Cimanouszkaja hamarosan Varsóba repülhet, így már nem kell tartania az állami megtorlástól.
HÍREK
A sprinter szerint eltávolításának oka az lehetett, hogy bírálta a fehérorosz válogatott edzőit.
HÍREK
A család továbbra sem tud semmit, a Ryanair-gépről leparancsolt ellenzéki aktivistáról és barátnőjéről.
Népszerű
Ajánljuk