HÍREK
Ukrajna nem tud lelőni orosz rakétákat sörétes fegyverekkel, géppuskákkal - közölte az ukrán elnök, aki ismét fegyvereket kért Európától és az Egyesült Államoktól.
HÍREK
A lengyel, a cseh és a szlovén kormányfő kedden találkozik az ukrán elnökkel és a kormányfővel, értesülések szerint a fegyverszállítás részleteit beszélik meg.
HÍREK
Az orosz külügyminiszter szerint a nyugati országok lesznek a felelősek azért, ha a figyelmeztetés ellenére mégis ilyen módon támogatják Ukrajnát.
HÍREK
Maria Zaharova meglehetősen kétértelműen fogalmazott: nem tudni, hogy a nyugati fegyverektől félti-e a biztonságot vagy az esetleges orosz válaszra célzott-e.
HÍREK
A külügyminiszter világossá tette, hogy a magyar kormány kizárólag humanitárius segítséget ad a háborúban álló szomszédos országnak.
HÍREK
„Ezt a döntésünket Magyarország, valamint a kárpátaljai magyar közösség biztonsága indokolja” - mondta a miniszter.
HÍREK
Petro Porosenko azt mondta: „Mindenkinek meg kell értenie, hogy Putyin nem Ukrajna, hanem az egész világ ellen hirdetett háborút”.
HÍREK
A törvénytervezet elfogadását azzal indokolták, hogy az teljes mértékben az állam és a társadalom érdekeit szolgálja.
HÍREK
Korábban a sajtóban úgy értesültek, hogy a színész azt hitte, nincs töltve a fegyver, azért sütötte el azt.
HÍREK
A színész a házánál összegyűlő paparazzóknak elmondta: egymilliárd esetből egyszer fordul elő hasonló forgatásokon.
Népszerű
Ajánljuk