HÍREK
Az EB elnöke közölte, a most induló eljárásnak konkrét határidői vannak. A bejelentés után a forint erőteljes gyengülésbe kezdett az euróval szemben.
HÍREK
A korrupciógyanú és a közbeszerzési problémák miatt indítja el a mechanizmust az Európai Bizottság.
HÍREK
Az Európai Tanács elnöke pedig azt közölte, hogy az EU segít Ukrajnának bizonyítékokat gyűjteni a nemzetközi bírósági eljárásokhoz, és hamarosan további szankciókat fognak bevezetni.
HÍREK
Tessely Zoltán szerint ő tévedésből közölte hamarabb a pályázati nyerteseket, Erdős Norbert pedig a 24.hu megkeresésére azt mondta, ő csak azt akarta közölni, azon dolgoznak, hogy a település megkapja a forrást.
HÍREK
Az átutalások továbbra is euróban és dollárban történnek, amit a szankciók által nem érintett Gazprom Banknál váltanak rubelre.
HÍREK
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár nemrég arról beszélt, hogy Magyarország több mint 540 ezer menekültet fogadott Ukrajnából. A bizottság szerint azonban mindössze 7 749 menekült igényelt ideiglenes védelmet, a többiek továbbutaznak.
HÍREK
Azt is írta, hogy bár biztos lesznek viták az EU-val, de az új kormány vigyázni és tisztelni fogja az olyan alapvető európai értékeket, mint a jogállamiság, a média szabadsága vagy az igazságszolgáltatás függetlensége.
HÍREK
„Mindenki pontosan tudja, az EU-ban ki áll szemben az emberiességgel és a józan ésszel, ki az, aki semmit sem tesz Ukrajna békéjéért” - mondta az ukrán elnök.
HÍREK
Magyarország különösen rosszul áll, még mindig Paks II-re épít, és a szélerőművek telepítését gyakorlatilag lehetetlenné teszik a jelenlegi előírások - hangzott el a Másfélfok sajtóklubjában.
HÍREK
A miniszterelnök a brüsszeli EU- és NATO-csúcs után Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálatára is reagált.
HÍREK
Abban is megegyeztek, hogy kötelező gáztartalék létrehozását írják elő a tagállamoknak a jövő téli energiaellátás biztosítása és a növekvő költségek kezelése érdekében.
HÍREK
A megállapodás serkenteni fogja a kereskedelmet, ezzel hozzájárul Európa energiabiztonságához, valamint a tiszta energiára való globális átállás felgyorsításához.
HÍREK
Havasi Bertalan azt mondta, a miniszterelnök az Európai Bizottság elnökének írt levele „indította be az EU gépezetét”, annak azonban semmi köze ahhoz, hogy újabb EU-s forrásokhoz férhet hozzá a kormány.
HÍREK
A következő két hét dönti el, hogy melyik oldal kerül ki győztesen a háborúból - mondta Josep Borrell.
HÍREK
Az Európai Unió biztonságpolitikai főképviselője és más uniós vezetők szerint továbbra is fáradhatatlanul szankcionálni kell Oroszországot, és az energiahordozókkal kapcsolatban is szigorításokat kellene bevezetni.
Népszerű
Ajánljuk