HÍREK
A Rovatból

Orbán: Soros György háborús uszító, keresni akar a háborún

A kormányfő szerint meg kell fékezni az olyanokat, mint Soros, akiknek érdekében áll a háború elhúzódása.

Link másolása

Nagy esélye van annak, hogy az orosz-ukrán háború elhúzódik és a 2023-as év is bizonytalan és szorongásokkal teli lesz. A világot gyötörni fogja a háború és annak gazdasági következményei - mondta Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában.

A miniszterelnök szerint mi sem húzhatjuk ki magunkat teljesen a következmények alól. Az egyik ilyen az infláció, ami egész Európát gyötri. Többször is hangsúlyozta az interjú során, hogy ez egy háborús infláció, ami másfajta probléma, mint amikor békeidőben köszönt be az infláció. A kormány pedig arra számít, hogy ez így marad a következő évben is.

"Amíg az Európai unió ezt a háborús helyzetet finanszírozza, megnyújtja, addig az infláció is növekedni fog. A háborús infláció letörésének egyetlen módja a béke"

- jelentette ki Orbán, hozzátéve, hogy az unión belül a magyar kormány az egyetlen, amely azt hangoztatja, hogy a békét kellene finanszírozni, nem a háborút.

Azt is hozzátette, hogy "ha ez így megy tovább, a háborús inflációval tönkretesszük magunkat, és ez senkinek nem érdeke". Úgy véli, ha az EU az olajembargó után a gázembargót is bevezeti, azzal tönkreteszi az egész európai gazdaságot.

Orbán arról is beszélt, hogy "nyilvánvalóvan vannak olyan üzleti körök, amelyek érdekeltek a háborúban". Szerinte ilyen háborús uszító például Soros György is, aki elmondása szerint nyíltan beszél arról, hogy a háborút meg kell hosszabbítani, el kell nyújtani. A miniszterelnök szerint meg kell fékezni a háborús uszítókat.

A háború kapcsán arról is beszélt, hogy szerinte Ukrajnának joga van megvédeni saját magát, ezt nem lehet elvitatni tőle. Mint mondta, rendben van, hogy ők azt teszik, amit akarnak, az igazi kérdés az, ők azt teszik, amit akarnak. az igazi kérdés az, hogy mi mit csinálunk, mit akarunk finanszírozni: egy elhúzódó háborúhoz akarunk hozzájárulni, vagy használjuk az eszközeinket a béketeremtéshez. "A béke hangján rajtam, a magyarokon kívül nagyon kevesen beszélnek" - jegyezte meg Orbán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A fideszes képviselők véletlenül megszavazták, hogy 1000 forint legyen az egy napos autópályamatrica
Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e. Nyilván nem.

Link másolása

Az Alfahír számolt be róla, hogy a Fidesz-KDNP képviselőinek figyelmetlensége okán a Jobbik-Konzervatívok egynapos sztrádamatricát sürgető javaslata elfogadásra került a Gazdasági bizottságban kedden.

Mire a honatyák észrevették, hogy mi történt, már késő volt, nem lehetett visszavonni a leadott szavazatot.

A lap szerint a kormánypárti politikusok megpróbálták visszavonni a szavazatukat, de ha egyszer megnyomták a gombot, már nem lehet azt megmásítani.

Két fideszes képviselő, Szatmáry Kristóf és Varga Gábor nyomott félre, ráadásul mindketten helyettesítettek.

Így aztán ironikus módon az ellenzéki törvénytervezet nemsokára a parlament elé jut majd, az persze kérdés, hogy az Országgyűlésben végül megszavazzák-e.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter: 2 napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútján
Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára. A közösségi oldalán írt minderről.

Link másolása

A választás előtti országjárását javában tartó Magyar Péter arról írt a Facebookon, hogy szerinte két napja blokkolni kezdték az internetet és a mobilhálózatot az országjáró körútjának állomásain.

"Add tovább! Két napja elkezdte blokkolni a titkosszolgálat az internetet és a mobilelérést a Tisza Párt országjáró körútjának helyszínein. Két nap alatt egyszer tudtunk csak élő közvetítést adni itt a Facebookon. A fényképek Hajdúnánáson készültek civil ruhás rendőrökről (titkosszolgálati munkatársakról?) és a feltételezhetően a blokkoláshoz használt eszközről. Legutoljára Újfehértón ment el a téren mindenkinél az érkezésünkkor minden térerő és a mobilnet, ami a rendezvény végén rögtön helyreállt.

Felszólítjuk Rogán Antalt és Pintér Sándort, hogy állítsák le az orosz és észak-korai módszereket és ne korlátozzák az internet szabadságát és a szabad véleménynyilvánítást! A BBC tudósítója velem utazik délutántól és mindent dokumentálunk a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára."

- írta a közösségi oldalán Varga Judit exférje.

Magyar azt is leírta, hogy a BBC tudósítója vele utazik délutántól és mindent dokumentálnak a hazai és a nemzetközi nyilvánosság számára.

Elég volt, nincs hova hátrálnunk!

- zárta bejegyzését Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A kisrendőrök 80-90 százaléka velünk van, azt kérték, toljuk be őket az árokba
Varga Judit exférje arról is beszélt Nyíregyházán, hogy bármerre járnak, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogatja őket. Az országjárás folytatódott.

Link másolása

A TISZA Párt országjárása kedden is folytatódott: Magyar Péter Nyíregyházán járt, ahol többek között beszélt arról is, hogy ha megválasztják, akkor jelentős változások lesznek majd a magyar politikai életben.

Varga Judit exférje először arra kérte a tüntetőket, hogy integessenek Pintér Sándor drónjainak a levegőben, majd így folytatta beszédét:

"Azt tudjuk, hogy a magyar rendőr velünk van! El kell mondanom, hogy bármerre járunk, a kisrendőrök 80-90 százaléka támogat minket. Jártam a rendőrkapitányságon a Teve utcai székházban, de a jókívánságaikat küldték Pintér Sándornak, és azt üzenték, hogy toljuk be őket az árokba"

- mondta Magyar Péter a beszédében Nyíregyházán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Teljesen besötétült a Balaton kedd délután, Fonyódligeten korai sötétség állt be
A Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be. Látványos jelenség volt.

Link másolása

Az Időkép írta meg friss cikkében, hogy kedden a Dunakanyarban és északkeleten mozogtak záporok, zivatarok, de a csapadéktömbök csak nagyon lassan helyeződnek át.

Kedd 6-7 óra magasságában nagyjából a Keszthely-Paks vonalon jár egy intenzívebb csapadéksáv, de a villámtevékenység jelenleg mindenhol alábbhagyott.

Viszont a Balatonnál zajló események a legfotogénebbek, Fonyódligeten például kora esti sötétség köszöntött be.

Keszthelyről pedig így nézett ki a sötétedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET: