JÖVŐ
A kutatók szerint ez egy kíméletes, könnyebben elfogadható módszer lehetne a húsfogyasztás visszaszorítására.
JÖVŐ
Ha csak egy húsos fogást növényire cserélsz, az üvegházhatású gázok kibocsátásából annyit takarítasz meg, amennyi a telefonod feltöltéséhez két év alatt elhasznált energiával egyenlő.
JÖVŐ
Már olyan országokban is megjelennek az autoimmun betegségek, ahol korábban soha nem volt példa rá. Tudósok szerint az étrendi változásokban kell keresni ennek okát.
JÖVŐ
Ráadásul emellett még számos költség a násznépre hárul. Szerintük az sem kizárt, hogy a pár ezek után egyedül lesz a ceremónián.
JÖVŐ
Azt is megtudhatjuk, mi volt a kedvenc ételük, hogyan tartósítottak, mivel sóztak és miben látták a hosszú élet titkát.
JÖVŐ
Marin és munkatársa beismerte, hogy a havi 300 eurós keretét túllépve 850 eurót költött reggelire és hideg ételekre.
JÖVŐ
Már több mint 80 ezer adag ételt osztottak ki, és nem terveznek leállni. Gasztro élmény alapú edukációs projekteket terveznek elsősorban gyermekek, fiatalok számára.
JÖVŐ
Buvár Mariann mentőápoló megköszönte, hogy rengetegen kiálltak mellette, sőt sok büfés, éttermes még felajánlást is tett a több ezer mentősnek.
JÖVŐ
Ráadásul több mint 500 rászoruló gyermek karácsonyi ajándékkívánságát is teljesítik. Már hetekkel karácsony előtt begyűjtötték, mit szeretnének a kicsik, és minden kívánságnak örökbefogadót is kerestek.
JÖVŐ
Ők is háromszor étkeznek, de a szokásaik eltérnek magyar társaiktól: sok gyümölcsöt és zöldséget kapnak, a teát nem ismerik, kakaót nem isznak és fogmosás helyett fogtisztító pasztillát kapnak.
JÖVŐ
Rétvári Bence államtitkár azt mondta, törekedni kell a szakaszos, időben elkülönített, osztályonkénti ebédeltetés megszervezésére.
JÖVŐ
A 18 éves édesanya szerint kislánya teljesen egészséges, ezért nem is akarja megvonni tőle a gyorsételeket, amik úgyis csak csemegék a kicsi számára.
JÖVŐ
Az is kiderült, hogy ezekből a protein-étvágyunk a domináns – ha ezt ki tudjuk elégíteni, nem fogjuk magunkat túlenni szénhidrátokból és zsírokból.
Népszerű
Ajánljuk