KÉK HÍREK
A tűz Ofunato városánál tombol, már egy halálos áldozatot követelt, és több ezer embert kényszerített menekülésre. A mentőcsapatok minden erejüket megfeszítve küzdenek a lángokkal.
KÉK HÍREK
A Tűzkupola például a tűzveszély észlelésekor automatikusan aktiválódik, és mechanikus egységekből lő ki tűzvédelmi kapszulákat. De készülnek tűzoltórobotok és a mesterséges intelligencia is egyre nagyobb szerepet kap.
KÉK HÍREK
Billy Crystal közleményben tudatta, hogy a házuk, ahol 1979 óta éltek, megsemmisült a tűzben. Paris Hiltonnak is leégett a malibui háza.
KÉK HÍREK
A helyzet súlyosságát jelzi, hogy Joe Biden elnök elrendelte a hadsereg bevonását: katonai helikoptereket küldenek a helyszínre, sőt katonák is bekapcsolódnak az oltásba.
KÉK HÍREK
Az erős szél miatt lett újra súlyos a helyzet. Pedig szombat reggel még úgy nézett ki, hogy sikerült megfékezni a lángokat.
KÉK HÍREK
Már Izmir városát is elérte a tűz. Az egészségügyi minisztérium közlése szerint 78 embert kellett kórházba szállítani, főként füstmérgezés miatt, és 29-en még mindig megfigyelés alatt vannak.
KÉK HÍREK
A hetvenes éveiben járó asszony telefon híján még a Nevadában élő testvérét sem tudja értesíteni, hogy túlélte a Hawaii szigetén pusztító erdőtüzet.
KÉK HÍREK
A Hawaii sziget szinte teljesen elpusztult az erdőtüzekben. A helyeik szerint évekig tarthat, mire kártalanítják a lakókat, akik közül több ezren elhagyták már a szigetet.
KÉK HÍREK
Rodosz kettészakadt: az északon nyaralók semmit sem éreznek a néhány kilométerre pusztító erdőtűzből
A Budapestről induló repülőgépekre sokan fel sem szállnak, a tengerpartokon egyre kevesebb az ember. A szigeten nyaraló magyar tűzoltó szerint az északi részt nagy valószínűséggel nem éri majd el a tűz.
KÉK HÍREK
Órák alatt lett a rodoszi álomnyaralásból földi pokol. Egy négytagú magyar család szállodáról szállodára menekült a lángok elől úgy, hogy közben az egyik gyerek keze eltört. A görögországi sziget északi részén mindebből szinte semmit sem éreztek a turisták.
KÉK HÍREK
Az utazási irodák tájékoztatása alapján a magyarok összlétszáma nagyságrendileg 400 körülire tehető.
KÉK HÍREK
Eddig mintegy 30 ezer embert evakuáltak. A 9 kilométer hosszan húzódó tűz a hatóságok szerint „rendkívüli körülmények között tombol”.
KÉK HÍREK
A szárazföldön még durvább hőhullámok és még nagyobb viharok jönnek, a meleg óceáni víz pedig máris megszakította azt a hideg áramlatot, amely általában körülveszi az Antarktiszt.
KÉK HÍREK
Az Országos Meteorológiai Szolgálat magyarázta meg, hogy miért nem kristálytiszta a magaslégkör hazánk felett.
Népszerű
Ajánljuk