HÍREK
A tatai politikus elmondása szerint egy államtitkári pozíciót ígértek neki, ha nem zavar be az előválasztásba.
HÍREK
A két ellenzéki miniszterelnök-jelölt már a műsor elején be-beszólogatott egymásnak, később azonban kiderült, hogy több dologban is egyetértenek, vagy hasonlóan gondolkodnak.
HÍREK
Márki-Zay erős kijelentéseket tett a 444-nek adott interjújában, ami a második fordulós előválasztási vita reggelén jelent meg.
HÍREK
Ez az eddigi legmagasabb hétköznapi részvételi szám. Két nap alatt több mint 163 ezren adták le voksukat.
HÍREK
A korábbi ellenzéki politikus arra kéri a hódmezővásárhelyi polgármestert, hogy tartson ki, ne mondjon le, vállalja a megmérettetés kockázatát.
HÍREK
Annak ellenére keresték fel rekordközeli számban a szavazópontokat, hogy ebben a fordulóban már kevesebb helyen lehet voksolni.
HÍREK
Többen is tapasztalták, hogy akadozik az online szavazás az ellenzéki előválasztás második fordulójának első napján.
HÍREK
A DK miniszterelnök-jelöltje Karácsony visszalépése kapcsán úgy fogalmazott: „a legfontosabb, ami engem érint ebből, hogy igyekezzek mindenkit nyugalomra inteni. Hogy egyáltalán ne okozzunk olyan sebeket, és ne vegyük fel a kesztyűt, ami utána meggátolja az együttműködést” .
HÍREK
Mindhárom azt a jelöltet fogja támogatni a továbbiakban, aki megnyeri az előválasztás második fordulóját.
Népszerű
Ajánljuk