HÍREK
A kormányzó Jog és Igazságosság előnye folyamatosan apadt, míg az ellenzéki Polgári Koalíció folyamatosan kúszott fel. Utóbbi párt hárompárti koalíciós kormányzásra készülhet, visszatér az ország élére Donald Tusk.
HÍREK
Az ország élére 9 év után térhet vissza a korábban az Európai Tanács elnökeként is tevékenykedő Donald Tusk. Hárompárti koalíció jöhet a 38 milliós országban.
HÍREK
Bár a Fidesz 400 ezer támogatót veszített idén, a Medián ügyvezető igazgatója szerint a ciklus közepén nem szabad eltúlozni ezt a jelenséget. Hann Endre szerint minden probléma ellenére a Fidesznek megvan a biztos szavazóközönsége.
HÍREK
A Medián közvélemény-kutatása alapján azonban a kormánypártok gyengüléséből az ellenzék nem igazán tud profitálni.
HÍREK
Szerinte tőlük kell megvédeni a magyar szuverenitást. A miniszterelnök azt is elmondta: ma Európában Magyarország a legszabadabb ország.
HÍREK
A humorista meglepődve értesült, hogy ott van a neve a szárszói találkozókat megidéző rendezvény szervezői között.
HÍREK
31 százalék nem akar vagy nem tud állást foglalni. Nincsenek kevesen azok sem, akik szerint az orosz-ukrán háború, illetve az arra adott uniós szankciók a ludasak.
HÍREK
Eredetileg az általános iskolában és Mladenovac környékén történt mészárlás áldozatainak emléke előtt akartak tisztelegni, ám előkerült Vučić bábja.
HÍREK
A Belügyminiszter a jelenlévő szakmai és civil képviseletekkel nem volt hajlandó szóba állni, a pártok szerint semmilyen nyitottság nem mutatkozik a kritizált törvény visszavonására.
HÍREK
Elon Musk szerint megzsarolták: választhatott, hogy vagy néhány tartalmat blokkol, vagy letiltják a Twittert az egész országban.
HÍREK
A kormánypártokra 52 százalék szavazna, a korábbi ellenzéki összefogás pártjai 30 százalékot kapnának. Bejutna az MKKP és a Mi Hazánk is.
HÍREK
A politikusok az épület főbejáratához szerették volna a Hét pont Magyarország megújításáért című plakátot kitenni, de ezt a rendőrök megakadályozták. Hadházy Ákos megírta, hogy mit követelnek.
Népszerű
Ajánljuk