FELFEDEZŐ
A 30. Budapest Pride felvonulás kapcsán a médiaszemélyiség megható üzenetet osztott meg. Azt is elárulta, miért érzi fontosnak, hogy kiálljon a sokszínűség és az elfogadás mellett.
FELFEDEZŐ
Tóth Angéla új életet kezdett Ausztriában feleségével, Sipos Lillával és közösen nevelt kisfiukkal. Angéla takarítónőként dolgozik, miközben Lilla futballkarrierje is új lendületet kapott.
FELFEDEZŐ
Hónapokig ment a huzavona, de kedd este döntött a szenátus. A Pentagon szerint „napokon belül” meg is érkezik a segély az országba.
FELFEDEZŐ
Az énekes és szerelme együtt léptek fel a hétvégén Győrben. A nézők nagyon szerették a produkciót, Gabi pedig elárult néhány dolgot a kapcsolatukról.
FELFEDEZŐ
A Belügyminisztérium hétfőn nyújtotta be a javaslatot erről, amit kedden délután már meg is szavazott a Parlament.
FELFEDEZŐ
Bár éppen most készülnek nemzeti konzultációt indítani ezekről. Szijjártó Péter szerint azonban Magyarország kőolajellátásának biztonságát már nem veszélyeztetik az intézkedések.
FELFEDEZŐ
A szenátus a lehető legszűkebb többséggel tudta elfogadni a jogszabályt. Miután a törvény mellett és ellene is 50-50 szavazat érkezett, Kamala Harris alelnök támogató voksa hozta meg a demokraták sikerét.
FELFEDEZŐ
Nem bojkottálták a megállapodást, bár Szijjártó Péter szerint „félrekalkuláció történt” az európai válaszok meghozatala során.
FELFEDEZŐ
Hétfőn nyújtották be, kedden már meg is szavazták a javaslatot, amely elfogadása ellen órák óta tüntettek a Kossuth téren, majd a Margit hídon.
FELFEDEZŐ
A színésznő és a rendezőnő szerint a szexuális orientáltság bonyolultabb és összetettebb dolog annál, hogy könnyen skatulyákba tudjuk helyezni.
FELFEDEZŐ
Több helyen is azért nem kaphatnak munkát, mert bár nőnek néznek ki, de a papírjukban férfi név szerepel.
FELFEDEZŐ
Sokan azért választják a szingliséget, mert a sok próbálkozás során azt tapasztalják, hogy a partnerük csak szexet akar. Ha férfiként vagy nőként ebben a cipőben jársz, nem veled van baj, ne zárkózz be! – üzeni Szigeti Gábor motivációs tréner.
FELFEDEZŐ
A Meseország mindenkié című könyvben számos marginalizált csoport és azok elfogadása szerepel – a szélsőjobb szerint ez károsan hat a magyar gyerekekre.
Népszerű
Ajánljuk