SIKERSZTORIK
Épp edzésből tartott hazafelé a kecskeméti rendőrnő, amikor hirtelen döntenie kellett: ő maga kezdte meg az újraélesztést.
SIKERSZTORIK
Mutatjuk a két megmentőt, akiknek Neukirchner András és Pardi Kata az életét köszönheti.
SIKERSZTORIK
A szülés hirtelen indult be, a kicsit a nagymama segítette világra, de a kisfiú nem lélegzett.
SIKERSZTORIK
A talpraesett gyerek rögtön hívta a 112-őt, amikor látta, hogy baj van. Az anya végül neki köszönhette az életét.
SIKERSZTORIK
A rohamkocsi személyzete életveszélyes állapotban talált rá, azonnal cselekedniük kellett.
SIKERSZTORIK
A járőr segítsége nélkül a férfi meg is halhatott volna. Vele együtt majd' egytucatnyian dolgoztak azért, hogy ez ne történjen meg.
SIKERSZTORIK
Több járókelő is segített az életmentésben, velük együtt a mentőket is nagyon megtapsolták.
SIKERSZTORIK
A kiérkező mentők a helyszínen ugyan nem tudták megköszönni az életmentők segítségét, de remélik, hogy posztjuk által eljut hozzájuk is az üzenet.
SIKERSZTORIK
Szeme láttára esett össze az utcán, de a bejelentőnek szerencsére sikerült megőriznie a hidegvérét.
Népszerű
Ajánljuk