SZEMPONT
Raskó György szerint a belföldi élelmiszerek forgalma 15-16 százalékkal csökkent az év első tíz hónapjában. Az Agrárkamara is arra figyelmeztet, hogy az olcsó import áruk kiszorítják a boltok polcairól a magyar élelmiszereket.
SZEMPONT
Az élelmiszerárak átlagosan 62 százalékkal, az üzemanyag ára pedig 74 százalékkal nőtt 2020 szeptembere óta, de mindez csekélység a brutális infláció listavezetőjéhez képest.
SZEMPONT
A Gazdasági Versenyhivatal július elsejével élesítette azt a rendszert, amely hat kereskedelmi lánc 1200 boltjában több min 60 termék napi fogyasztási árait követi nyomon.
SZEMPONT
Bevásárlói rohamra készülnek az áruházláncok a várható áremelkedések miatt, ugyanis sokan valószínűleg megpróbálnak minél többet felhalmozni az árstopos élelmiszerekből.
SZEMPONT
Hivatalos bejelentés még nincs, de az Index információi szerint július 1-től is hatósági áron juthat hozzá a magyar lakosság az érintett alapvető élelmiszerekhez.
SZEMPONT
Eközben a brüsszeli szankciókat egyre kevesebben nevezik meg az elszabadult árak indokaként.
SZEMPONT
Ezen a héten a kenyerek például 13-39 százalékkal kerülnek kevesebbe, a szalámik, sonkák, párizsik árát pedig 5-21 százalékkal csökkentik.
SZEMPONT
A februári adat némi csökkenést mutat a januárihoz képest. Egy év alatt a háztartási energia és az élelmiszerek drágultak leginkább.
SZEMPONT
Kiránduljunk egy kicsit a régi árcédulák világába. Hogy néztek ki régen a piacok, vagy egy kisvendéglő étlapjának az árai? Talán pihentető lesz, ha képzeletben kicsit körbe hordozzuk pénztárcánkat a múltban...
SZEMPONT
Az EU-ban már hónapok óta csökken a vaj, a tejszín és a sajtok ára, ez pedig elkerülhetetlenül begyűrűzik majd Magyarországra is.
SZEMPONT
Decemberhez képest 2,4 százalékkal drágultak az élelmiszerek, a tojáson kívül minden termékkör ára emelkedett.
SZEMPONT
A cukortól a kóláig, a tojástól a banánig lefotóztuk a kinti árakat, és összevetettük az itthoniakkal.
SZEMPONT
Egy 2017-es akciós újságot hasonlítottunk össze egy 2023-assal. Öt év alatt a fürtös koktélparadicsom 299 forintról 1299 forintra drágult, a túró pedig 419 forintról 1759 forintra. És még hosszan lehet folytatni a döbbenetes felsorolást.
SZEMPONT
Ez a fogyasztóknak jó hír, de a magyar termelők egy része komoly bajba kerülhet, mert nem tudnak versenyezni az Ukrajnából beáramló olcsó gabonával.
Népszerű
Ajánljuk