SZEMPONT
A legtöbb dolgozónak ez az utolsó napja a cégnél, amely egykor a világ egyik legnagyobb izzógyártója volt. A jövőben talán ötven ember dolgozhat majd az újpesti üzemben, ami 122 évig volt a Tungsram központja.
SZEMPONT
Szabó Márton próbaideje tavaly december 31-én járt volna le, de egy december 19-én írt levélben a tankerület közölte vele, hogy december 30-án megszűnik a jogviszonya.
SZEMPONT
„Hosszú hónapok példátlan tiltakozásai után nemhogy a megoldást keresné a hatalom, hanem egyre erősebb megfélemlítő, diktatorikus eszközökhöz nyúl. Ne várjuk meg, hogy a mi tanáraink legyenek a következők” – írják a szervezők.
SZEMPONT
Minden nyolcadik kollégától válik meg a Meta. Mark Zuckerberg vállalja a felelősséget a történtek miatt.
SZEMPONT
A milliárdos komoly megszorításokat is kénytelen végrehajtani a cégnél. A dolgozók elárultak, hogy mi történt az elmúlt napokban.
SZEMPONT
Korábban Hadházy Ákos azt állította, a kölcseys tanárokat kirúgó tankerületi igazgató dolgozatánál plágiumgyanú merült fel.
SZEMPONT
„Tanár vagyok és maradok tanár, nincs határozat, ami ezt elvehetné tőlem. Egy 23 éves, a közoktatásban, konkrétan a budapesti Kölcseyben, egykori iskolámban töltött korszak most lezárul” – írja közleményében.
SZEMPONT
Diákok, szülők és pedagógusok egységesen állnak ki Palya Tamás mellett a közösségi oldalán.
SZEMPONT
A Kölcsey Ferenc Gimnázium kirúgott tanárát nem érdekli sem Pintér Sándor, sem Maruzsa Zoltán.
SZEMPONT
Arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vettek polgári engedetlenségben.
SZEMPONT
Az áremelkedés tovább tart, a szakértők szerint jövő augusztusig további 15 százalékkal nőhetnek még az élelmiszerárak, ezzel együtt pedig a munkanélküliség is.
SZEMPONT
Az egyik kirúgottnak állítólag azt mondták indoklásul, hogy „megbocsáthatatlan, hogy Budapest fejlesztésén dolgozott”.
SZEMPONT
Nagy Ervin és Borbély Alexandra mellett Lengyel Tamás, Molnár Áron és Veiszer Alinda is posztolt Dezsőfi György mellett.
SZEMPONT
Lőrincz Viktor Olivér szerint nem először fordul elő, hogy a kormányzati politika túlságosan beleszól a tudományos munkába.
Népszerű
Ajánljuk