EGÉSZSÉG
Az új mutáció esetében már nem a láz, a köhögés és a szaglás vagy ízlelés elvesztése a legfőbb tünet.
EGÉSZSÉG
A szervezet jelentése szerint 2020-ban világszerte több mint 23 millió gyereknek nem jutott védőoltás, a koronavírus évtizedes eredményeket rombolt le.
EGÉSZSÉG
Egy addiktológiai specialista szerint azért kísérleteznek sokan a mikroadagolással, mert a járvány miatt megnövekedett a várakozási idő a mentális egészségügyi szolgáltatásokra.
EGÉSZSÉG
A 10 és 19 év közötti fiatalok közül hétből legalább egyet diagnosztizáltak valamilyen mentális zavarral a világon: csak Európában 9 millió serdülő érintett a problémában.
EGÉSZSÉG
Az, hogy valaki oltással is megfertőződik, minden vakcinánál ismert jelenségnek számít, ettől azonban még pontosan úgy működnek az oltóanyagok, ahogy kell - írja a virológus.
EGÉSZSÉG
Az epidemiológus-szakértő arról is beszélt: egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő védelmet nyújt, ha átestünk a betegségen, szerinte már nem lehet bízni a nyájimmunitásban.
EGÉSZSÉG
A vitaminhiány, az állandó stressz és a mozgáshiány mellett további kilenc oka lehet még az állandó fáradtságnak.
EGÉSZSÉG
Dr. Oláh Kálmánnal a harmadik oltás fontosságáról és jelenlegi tapasztalatairól beszélgettünk.
EGÉSZSÉG
Orrsövényműtétje volt a horgosi férfinak, ami rosszul sikerült. Élsportoló volt Szerbiában, azt mondja, a műhiba derékba törte a karrierjét.
EGÉSZSÉG
A Harvard oktatója beszélt arról, milyen összefüggések vannak az ember működése és az alvásidő között.
EGÉSZSÉG
Az új típusú koronavírus árnyékában élve szinte már meg is feledkeztünk az influenzaszezonról, de hamarosan emlékeztetőt kaphatunk.
EGÉSZSÉG
Évtizedeket vehet el az életünkből a szinte mindenben megtalálható ftalát. De ha tudatosan élünk, valamennyire csökkenthetjük a veszélyt.
EGÉSZSÉG
A Pfizer, az AstraZeneca és a Moderna készítményeinek hatását vizsgálták 11 millió ötven év feletti emberen Franciaországban.
EGÉSZSÉG
Először támad egyszerre a Covid-19 és az influenza. A megoldás a mindkét esetben az oltás lehet.
Népszerű
Ajánljuk