HÍREK
Két év alatt 148 millió forintot kapott többféle célra a cég, amelyet korábban a bezárás fenyegetett.
HÍREK
Az özvegy édesapa a Blikknek mesélt az életükről három és fél évvel azután, hogy egy 14 emeletet zuhanó férfi a szemük láttára oltotta ki felesége életét.
HÍREK
Szívroham végzett vele. Öt hónapos babája első karácsonyára készült, az ajándékokat is megvette már.
HÍREK
Amikor az énekes és Vera összejöttek, utóbbi 21 éves volt, két gyermek édesanyja. Jimmy pedig éppen betöltötte a 18-at.
HÍREK
Majan Zin ma már altatókkal sem tud aludni, kizárólag abból merít erőt, hogy lányai láthatják valamelyik interjúját, ha a terroristák megmutatják nekik.
HÍREK
Hosszabb várakozás után a múlt hét pénteken a gyászoló szülők megkapták a pénz egy részét. Pontosabban azt, ami forintban volt.
HÍREK
A kettős állampolgár Majan Zin több interjúban is mesélt arról, hogyan rabolták el lányait, a nyolcéves Ellát és a 15 éves Dafnát palesztin terroristák egy határmenti kibucból. A Külügyminisztérium is megerősítette a hírt.
HÍREK
A kisfiú a Nolen nevet kapta. A közzétett fotó tanúsága szerint az édesanya és a kisfiú is remekül érzik magukat.
HÍREK
Anitának egészen hat évvel ezelőttig jó kapcsolata volt a fiával. Akkor szakadt meg minden közöttük, amikor A Konyhafőnök első évadában meglátta, hogy Jenő behívta az apját, akivel együtt, a legnagyobb egyetértésben szerepeltek.
HÍREK
Az édesanya napra pontosan négy héttel azután veszítette életét, hogy átszállították a fővárosba Dunaújvárosból.
HÍREK
Az egykoron népszerű publicista több mint tíz éve elvesztette imádott édesanyját, akinek idén nyáron teljesítette a végakaratát azzal, hogy elvette Erikát, akivel már több mint harminc éve alkotnak egy párt.
HÍREK
Arról is írt, hogy szerinte nincs jelenleg olyan büntetőjogi kategória, amely visszatartó erővel bírna. Pintér Sándor nem válaszolt arra a kérdésre, hogy lesznek-e szigorítások a tragikus baleset után.
HÍREK
Az életmentést a kiérkező mentők sikeresen folytatták, és végül a 30 éves, szívbeteg nőt stabil állapotban szállították kórházba.
HÍREK
Olyan ajándékot akartam adni, ami teljesíthetetlennek tűnik, de teljesíthető. Megcsináltuk, sokat nevettünk, de azt hiszem, többet nem akar meglátogatni.
Népszerű
Ajánljuk