FELFEDEZŐ
Az egész úgy kezdődött, hogy a gyermeke arra kérte, cseréljék le a szobájában a szőnyegét. Az édesanya a régi szőnyeget meghirdette az interneten eladásra, és 24 órán belül jelentkezett is egy vevő.
FELFEDEZŐ
Peti féltékeny volt amiatt, hogy felesége egy másik férfi játékossal váltott üzeneteket, de Enikő anyukája szerint lánya 100 százalékban ártatlan.
FELFEDEZŐ
Melltartó nélkül hordja azokat, ezért is jár a rosszallás. Mérete miatt kényelmetlen lenne neki a melltartó.
FELFEDEZŐ
Pénteken vettek végső búcsút Alekszij Navalnijtől Moszkvában. A temetésen - a helyszíni beszámolók szerint – több ezren vettek részt. Miközben a koporsót a földbe engedték, a Terminátor 2 című film főcímdala szólt.
FELFEDEZŐ
Még most is hetente egyszer összegyűlnek a Pa-dö-dő másik felének lakásán a közös barátokkal. Az énekesnő azt is elmesélte, hogy egy életmódváltásnak köszönhetően 20 kilót fogyott.
FELFEDEZŐ
Az énekes a közösségi oldalán osztotta meg a gondolatait az ügyben. Szerinte a döntéshozóknak úgy kellene megoldani ezt a helyzetet, ahogy a saját gyerekükkel is tennék.
FELFEDEZŐ
A rendőrség a miskolci férfit kiskorú elhelyezésének megváltoztatása miatt hallgatta ki gyanúsítottként. A lányt még évekkel ezelőtt, 13 esztendős korában hálózta be az interneten a nála több mint három évtizeddel idősebb pedagógus.
FELFEDEZŐ
Állítja, hogy nem végzett a gyerekekkel, de az ügyészség szerint annak ellenére elég a bizonyíték ellene, hogy a kicsit holtteste sosem került elő.
FELFEDEZŐ
A zenész másfél évvel öccse halála után vesztette el anyukáját, akivel nagyon szoros kapcsolatban álltak.
FELFEDEZŐ
A művész érzelmes Facebook-bejegyzésben tudatta a szomorú hírt. Márta nénit főleg a Sláger Rádió reggeli műsorából ismerhették a hallgatók, szókimondó stílusa sokak kedvencévé tette.
FELFEDEZŐ
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ arra jutott, hogy sem a kórház, sem az Országos Mentőszolgálat nem felelős az ügyben.
FELFEDEZŐ
A toxikológus elmondta, hogy kellett búcsút vennie édesanyjától, az átélt fájdalmat pedig futással vezette le, amely mindig is fontos szerepet játszott az életében.
FELFEDEZŐ
A rapper korábban egy Facebook-posztban írta le, hogy édesanyja rosszul lett, de a mentőszolgálattal és a kórházzal sem volt megelégedve. 70 éves édesanyjának magas cukra és nagy fájdalma volt, és amikor hívták a mentőt, az több mint három óra várakozás után érkezett meg.
FELFEDEZŐ
A mentők kiadtak egy közleményt, amiben leírták, hogy megértik Curtis felháborodását, „és mivel mulasztás történhetett, az ügyben vizsgálat következik.”
FELFEDEZŐ
A rapper teljesen felháborodott a mentőkkel való tapasztalatai miatt: leírta, hogy több órát kellett várniuk a mentő megérkezéséig, majd a kórházból a személyzet szállította haza őt, ám az idős és nehezen mozgó asszonyt nem vitték be a lakásba, csak leültették egy székre a lakás előtt, ráadásul az emeletet is eltévesztették.
Népszerű
Ajánljuk