JÖVŐ
Mivel Paks 2 csúszik, tolódik az az időszak, amikor párhuzamosan kell működtetni Paks 1-gyel. Így viszont egyre nagyobb az esélye, hogy túlságosan felmelegszik a Duna vize, amit az erőművek hűtéséhez használnak fel.
JÖVŐ
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzései szerint augusztus 9-én 500 centiméter körül tetőzik majd a Duna a fővárosban.
JÖVŐ
Ma délután megkezdte működését a vízügy országos műszaki irányító törzse, mert több igazgatóság munkáját kell összehangolni a következő napokban.
JÖVŐ
Egyelőre nem tudni sem az elhunyt nemét, sem az életkorát. A rendőrség szerint nem merült fel bűncselekmény gyanúja az ügyben.
JÖVŐ
A román államfő és miniszterelnök is határozottan elítélte, hogy Oroszország az éjszaka folyamán a Duna-parti ukrán kikötői infrastruktúra ellen intézett dróntámadást, közvetlenül a román határ mellett.
JÖVŐ
A Paksi Atomerőmű szerint még soha nem érte el a folyó vizének hőmérséklete a kritikus értéket. Az Átlátszó munkatársai egészen mást tapasztaltak.
JÖVŐ
A kutatásban tűzoltókon kívül a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hajója és búvárszolgálata, valamint a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is részt vesz.
JÖVŐ
A folyópart rekreációs szerepe a relatíve kevés zöldterülettel bíró metropoliszok életében kiemelt fontosságú. Nem volt ez máshogy 100 évvel ezelőtt sem a budapestiek életében.
JÖVŐ
Az eset késő este, vaksötétben történt. Végül csónakkal mentették ki a folyóból a nőt, akit a mentők elláttak és kórházba szállítottak.
JÖVŐ
A szlovákiai Vajka közelében történt a targédia. A fiatal egy csónakkal ment ki a vízre, de később a partról észrevették, hogy abban már nincs senki.
JÖVŐ
Az Evezős Sörkert egyszerre elégíti ki a retró iránti vágyunkat, és nyújt a mai kornak megfelelő kényelmet és minőséget.
JÖVŐ
Hardit Singh szülei elismerik, hogy fiuk ittas volt, de nagyon jól úszott, és nehezményezik, hogy a hajó személyzete nem figyelmeztette a gyors folyású Duna veszélyeire.
Népszerű
Ajánljuk